Veszélyes betegség miatt lemondta új filmje premierjeit Angelina Jolie

Z.A. | 2014. December 13.
A felnőttkorban veszélyes betegségnek számító bárányhimlő miatt volt kénytelen megszakítani új filmjét népszerűsítő körútját Angelina Jolie.

“Egyszerűen nem hiszem el, hiszen ez a film nagyon sokat jelent nekem. De ilyen az élet, ez van, nincs mit tenni” – kezdte videoüzenetében Angelina Jolie, aki hetek óta ott volt legújabb filmje, az Unbroken eddigi összes premierjén – írja a US Weekly. Az autóbalesetet szenvedett színésznő szervezetét azonban bárányhimlővírus támadta meg, ami felnőttkorban igen veszélyes, és súlyos szövődményekkel, többek között agyhártya- vagy tüdőgyulladással, de extrém esetben bénulással is járhat.

Bár a videón úgy néz ki a színésznő, mint akinek semmi baja – leszámítva a piros pöttyöket a testén –, vigyáznia kell magára, nehogy súlyosbodjon az állapota. Jó ideje folynak a találgatások Angelina Jolie egészségi állapotát illetően: a kórosan sovány színésznő miatt rengetegen aggódnak, néhány hete pedig lencsevégre kapták őt és férjét, Brad Pittet, egy komolynak látszó vita közben – állítólag a színész nem bírja tovább nézni, hogy felesége tönkreteszi magát. Bár Jolie a testsúlyát érintő kérdésekre korábban azt a választ adta, hogy semmi baja, csupán a forgatások közben elfelejt enni, a bárányhimlő, mint minden betegség, az igencsak legyengült immunrendszert támadja meg.

Veszélyes betegség miatt lemondta új filmje premierjeit Angelina Jolie

A felnőttkorban veszélyes betegségnek számító bárányhimlő miatt volt kénytelen megszakítani új filmjét népszerűsítő körútját Angelina Jolie.

Veszélyes betegség miatt lemondta új filmje premierjeit Angelina Jolie

A felnőttkorban veszélyes betegségnek számító bárányhimlő miatt volt kénytelen megszakítani új filmjét népszerűsítő körútját Angelina Jolie.

Veszélyes betegség miatt lemondta új filmje premierjeit Angelina Jolie

A felnőttkorban veszélyes betegségnek számító bárányhimlő miatt volt kénytelen megszakítani új filmjét népszerűsítő körútját Angelina Jolie.

Veszélyes betegség miatt lemondta új filmje premierjeit Angelina Jolie

A felnőttkorban veszélyes betegségnek számító bárányhimlő miatt volt kénytelen megszakítani új filmjét népszerűsítő körútját Angelina Jolie.

 

Exit mobile version