Koncertet ad Halit Ergenc, a Szulejmán főszereplője

nlc | 2015. Január 23.
Most érdemes Isztambulba utazniuk a Szulejmán sorozat rajongóinak. Főleg, ha szeretnék énekelni hallani a "szultánt". Vagy nézzétek meg nálunk videón az egyik korábbi fellépését.

Amióta véget ért a Szulejmán sorozat Törökországban (mindenki nyugodjon meg, nálunk még évekig fog futni a tévéműsor – a szerk.), a főszereplő Halit Ergenc végre olyan dolgokat tehet meg, amikre az elmúlt években nem sok ideje jutott. Például énekelhet! A szultánt alakító színész ugyanis kiváló zenész-énekes, ami nem csoda, hiszen már édesapja is remek énekes volt. “Édesapám arab zenét hallgatott, és úgy komponált. Ez hozta hangulatba. Halála után került a kezembe sok külföldi zenei CD-je, amikről nem is tudtam, hogy tetszettek neki, és ezzel megint egy új oldaláról ismertem meg… Ahogy az éneklésnél, úgy a szerepek során is érzelmeket kell közvetíteni, de ezeket át kell élnem, máskülönben nem lesz hiteles” – mondta egy korábbi interjúban Ergenc, aki február 6-án egy isztambuli színházban ad koncertet, méghozzá film- és tévésorozatok slágereit fogja énekelni. A színészt egy szimfonikus zenekar kíséri majd, akik a Szulejmán betétdalát is előadják.

 

Halit Ergenc emellett arról beszélt, hogy szeretne visszatérni a színház világába, valamint több időt akar együtt tölteni feleségével, Bergüzar Korellel és közös gyermekükkel. A színészt és nejét, szerdán este egyébként egy moziban kapták lencsevégre. “Nagyon vidámak voltak, és kipihentnek tűntek” – írta a török HaberTürk magazin.

Exit mobile version