Belejött az apaságba Caramel

Gy.Zs. | 2015. Január 28.
Nagy változást hozott a tavalyi év Caramel életében, hiszen megszületett első gyermeke. Azonban az énekesre idén is várnak izgalmak.

“Hihetetlenül élvezem, hogy szülő lettem, és érdekes módon radikális változásokat sem kellett hoznom az életemben, amikor megérkezett Szofi. Csak a fontossági sorrend változott meg bennem, ma már ő az első számomra” – kezdte lelkesen Caramel, akinek kislánya lassan már öt hónapos és egyre jobban élvezi apukája társaságát. “Az elején Szilvi fürdette és tette tisztába, de most már nekem is hagyja. Érzem, ahogy egyre jobban beenged az ő kis világába” – mesélte a büszke édesapa, aki arról is beszélt a Nők Lapja Cafénak, hogyan látják a jövőt szerelmével.

“Az biztos, hogy idén megtartjuk az esküvőt. Egyikünk sem híve a dolgok elhúzásának, nem szeretnénk évekig jegyben járni. Különben is, mire várjunk? A lagzival kapcsolatban nem háromnapos dínomdánomban gondolkozunk, normális esküvőt szeretnénk, ahol mindenki jól érzi magát” – árulta el Caramel, majd azt is hozzátette, terveznek még egy gyermeket, ám az újabb családtag még pár évet egészen biztos várat magára.

Íme a legfrissebb kép apáról és lányáról
 
Pálmafa előtt csücsörít Vajna Timi. Részletek itt!
Exit mobile version