Szakított VV Aurelio és Zsófi

nlc | 2015. Február 18.
Vége van Aurelio és Zsófi szerelmének. Először csak szünetet akartak tartani, de úgy tűnik, szakítás lett belőle – írja a Blikk.

Megromlott a villában egykor állandóan veszekedő, majd kint összemelegedő pár viszonya, legalábbis Zsófi úgy érzi, kapcsolatuk már nem működik úgy, mint korábban. “Szinte minden találkozásunk vitába torkollik, és ezt már nagyon nehezen viselem. Számomra a szünet azt jelenti, hogy vége van. Próbáltuk megoldani a gondokat, de egyszerűen nem megy. Azt érzem, hogy Aurelio közel sem fordít rám annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelnék. Az utóbbi időben hanyagolt, és nem is viselkedett úgy velem, ahogy szerintem kellett volna. Természetes, hogy ezt szóvá tettem, ekkor mondta azt, hogy tartsunk egy kis szünetet” – mondta a lány a Blikknek. A megállapodás egy hétig működött is, de Valentin-napon Zsófi úgy döntött, ad még egy esélyt a fiúnak. “Ő akarta, hogy találkozzunk, és mivel sokat jelent nekem, természetesen belementem, de sajnos ugyanaz lett a vége. Sajnálom, hogy így alakult, de nekem nem megy, hogy időt adjak neki. Ha valami nem működik, akkor feleslegesnek tartom, hogy húzzuk egymást, akkor engedjük el egymás kezét, és ne is beszéljünk többet. Legalábbis jó ideig, amíg el tudjuk engedni a fájdalmainkat.”

Aurelio csak szűkszavúan nyilatkozott, ő másképp gondolkodik, mint (ex)barátnője. “Én csak egy kis szünetet szerettem volna magunknak. Zsófit még most is szeretem, sohasem mondanék rá rosszat. Sajnos nem tudom, mi lesz velünk” – mondta a VV 6 győztese.

Exit mobile version