Győzike kiakadt az adóhatóságra

nlc | 2015. Február 21.
Győzike keményen kiakadt az adóhatóságra. Azt is elmondta, miért.

Győzike súlyos bejegyzéssel indította napját közösségi oldalán. Kiakadt ugyanis az adóhatóságra, amely szerinte igazságtalanul kezeli helyzetét.
Így fakadt ki, és tárta fel azt, ami a látszat mögött van:
“A héten behívtak a Salgótarjáni Nav-ba,mert valaki név nélkül feljelentést tett,hogy állítólag az én garázsomban 20 db luxusautó áll. Az én garázsom 40 m2, és összesen 1 milliárd forint értékű autó áll benne, melyek Lamborghini, Ferrari, Bentley, Maserati és Panamera típusúak.A Nav-nál az egyik legkedvesebb vizsgáló, a tisztelt revizor úr, azt mondta nekem, hogy ő minden újságcikket összegyüjtőtt, ami velem kapcsolatos,é s az életemet nyomon követi, és mindent elhisz, amit ő lát és hall. Ha nem Magyarországon élnék, akkor ez biztos nem lenne probléma, de én szeretem a hazámat, és ha egyszer mégis ilyen értékű autóim lennének, akkor eladnám őket, és elköltöznék a Bahamákra. Jelenleg egy vw passat személygépkocsival közlekedem, és itt is látszik, hogy nem minden arany, ami fénylik.Lefordítva:nem minden az enyém,de arról nem tehetek, hogy a cégek egy napra, egy hétre odaadják az autókat tesztútra. Aki meg elhiszi a sok mesét,az nézze meg a verdák című mesefilmet.Üdvözlettel: Az az ember,akit már 15 éve bántanak, mert minden héten más autóban ül. Bea asszony csak annyit üzen a tisztelt jó akaróknak: hogy amivel Putyin urat szállították,azt a páncélozott fekete színű autót, azt fogja nekem megvenni, de csak azért, hogy ha véletlenül a rosszakarók rámlőnek vagy nagyon utálnak, akkor ne legyen semmi bajom.
u.i. Én személyesen tudom ajánlani mindenkinek a tartós autóbérletet!

facebook.com/gyozo.gaspar
Exit mobile version