Meghalt Varga Magda operaénekes

Gy.Zs. | 2015. Február 25.
93 éves korában elhunyt Varga Magda operaénekes, a Csokonai Színház társulatának tagja. A művésznőt a színház saját halottjának tekinti.

Keddre virradó éjjel elhunyt a Magyar Állami Operaház egykori tagja, Varga Magda. Az operaénekes 93 éves volt.

Varga Magda 1922. január 22-én született Mogyoródon. Édesapja lelkész volt. Varga Magda tanítóképzőt és pedagógiai főiskolát végzett magyar szakos tanárként. A negyvenes évek második felében tanítónőként dolgozott, közben magánúton énekelni tanult. 1950-ben az Állami Népi Együttes, 1951-től 1956-ig a Magyar Állami Operaház kórusában énekelt, és a Gördülő Opera társulatával is szerepelt.

1956-ban debreceni operatársulatba hívta Blum Tamás, ahol a lassan előrehaladó pesti karrier helyett rögtön főszerepekhez juthatott. A Bánk bánban Gertrudis királyné  szerepében debütált.

1958-ban énekelte először Carment, és énekesi pályája végéig (1978) ez volt legkedveltebb, legsikeresebb szerepe. 1978-tól 1993-ig újra tanított, de immár hangképzést, színpadi játékot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán, a későbbi Debreceni Konzervatóriumban. “A legjobb magyar Carmen” − ahogyan nagy sikerű szerepének alakítása alapján nevezték. Húsz éven át tartotta műsorán a Carment a Csokonai Színház, ez idő alatt sok partnerrel, karmesterrel énekelte a szerepet. 1974-ben érdemes művész kitüntetéssel honorálták kiemelkedő művészi teljesítményeiért. 2008-ban Csokonai-díjat kapott. Debrecenben, Magyarországon és külföldön egyaránt a magyar operaéneklés egyik kiemelkedő tehetségű képviselőjeként emlékeznek rá.

Exit mobile version