Szerelem második látásra
Turay Ida a környezete szerint allűrmentes színésznő volt. Áradt belőle a jókedv, a természetesség. Már tizenévesen birtokba vette a budapesti színházak színpadait, ahol a közönség egyből a szívébe zárta őt. Hiába óvta őt Jászai Mari e “kegyetlen szakmától”, el sem tudta képzelni, hogy más legyen, mint színésznő. Egészen különleges karaktere volt, mondhatni, hogy beleragadt a naiva szerepkörbe, a fruska szerepbe. Nem csoda hát, ha a férfiszíveket is rabul ejtette a mosolygós jelenségével.
Férjével, Békeffi Istvánnal való találkozásuk szerelem volt, de csak a második látásra. Az író ugyanis, amikor először látta Turayt, csak annyit mondott róla, hogy “helyes kislány, csak görbe a lába.” A második találkozásuk sem volt éppen minden vicc nélküli, de annál romantikusabb. Egy előadás után Békeffi felajánlotta Turaynak, hogy hazaviszi őt taxival, de amikor kiderült, hogy a színésznő Rákospalotán lakik, csak annyit mondott, hogy “nem baj, akkor villamossal megyünk.” Mire odaértek, elválaszthatatlanok lettek egymástól. Így kezdődött a fél évszázadon át tartó “Pesti mese”.
Saját pletykákat gyártott a sztárpár
Turay a 20. század egyik legnépszerűbb színésznője, férje pedig a legsikeresebb színműírók egyike lett. Igazi álompár voltak, a magánéletben és a munkában egyaránt. Sokan irigyelték is őket, főleg Turayt, hogy saját “háziszerzőt” tart. Békeffi ugyanis hamarosan befutott, ontotta magából a kiváló ötleteket. Így felesége jobbnál jobb szerepekből válogathatott, a legtöbb eleve az ő számára íródott. Ilyen volt például a Janika.
Ők ketten már akkor értettek a sztárcsináláshoz, saját maguk tartották fenn a közönség és a szakma állandó érdeklődését. Időről időre újabb és újabb pletykákat találtak ki magukról, amelyek rendkívül hangzatosak voltak, de ezekből persze szinte semmi nem volt igaz. Egy alkalommal például azt híresztelték el, hogy megírják és színre viszik a házasságuk történetét, minden bensőséges részlettel együtt, de a darab persze soha nem készült el.
A humor éltette őket
Nemcsak a munkában alkotott izgalmasat a Turay-Békeffi házaspár, hanem a színfalak mögött is különlegesen éltek. A Gresham-palotabeli lakásukban állandó jövés-menés volt, egymásnak adták a kilincset a barátok, kollégák. Nagy társasági életet éltek, olyan nem kevésbé híres szomszédokkal, mint Jávor Pál. Mindenki szeretett hozzájuk járni, mert Békeffi állandó mókázásban létezett. Bármilyen élethelyzetbe is kerültek, a humor mindig kisegítette őket. Előfordult például, hogy nem volt pénzük karácsonykor ajándékokat vásárolni, ezért Békeffi biankó kuponokat osztogatott azzal a szöveggel, hogy majd akkor váltsák be nála, ha lesz pénze.
Szükségük is volt a humorra, ha túl akarták élni a megpróbáltatásokat. A jókedv ellenére ugyanis az életük nagy részét a küzdés tette ki. Küzdés a szakmai érvényesülésért, küzdés a különböző politikai hatalmakkal, küzdés az életért. Látszólag könnyedén léteztek, boldogságban, sikerben, de a színfalak mögött mind a ketten nagyon sokat dolgoztak, hogy talpon maradjanak. A háború alatt Békeffi zsidó származása miatt nem jelentethette meg munkáit, ezért Turaynak kellett pluszmunkákat vállalnia, hogy megéljenek. Mivel ezeket a fellépéseit később politikai propagandának minősítették, a háború után jó ideig nem engedték őt színpadra. Békeffi újra írhatott ugyan, de csak álnéven, titokban. 1956-ban végül külföldi forgatásra utaztak, ahonnan a ’70-es évek elejéig nem jöttek haza.
“Halála pillanatáig társam volt”
Turay külföldön nem tudott érvényesülni színésznőként, ezért a hagyományos feleségszerepben élt. A férje dolgozott, ő pedig a háztartást vitte. Állítólag ki nem állhatta, hogy egész nap a konyhában pepecseljen, főzni pedig kifejezetten utált. Alig várták, hogy hazatérhessenek, és ott folytassák az életüket ott, ahol abbahagyták. Gondoltak egy nagyot, immár sokadszorra, és hazautaztak.
Turay naivaként ment el, és dívaként jött vissza Budapestre. Kiszabadult a kislányos szerepekből, rengeteget játszott, Békeffi pedig ontotta magából a sikerdarabokat és forgatókönyveket, például az Állami áruházat. Sikeresek voltak és boldogok. Fél évszázados házasságuk titka talán abban volt borítékolva, hogy mindig képesek voltak megteremteni azt a harmóniát, amely tovább éltette őket. Bármilyen élethelyzetbe is kerültek, a nehézségeken az egymásra épülő bizalom segítette át őket. Számtalan szakmai díjat kaptak mindketten, de a legnagyobb hajtóerőnek mindvégig a közönség szeretetét és az egymás iránti szerelmüket tartották. “Pistuka, a férjem halála pillanatáig szerelmem, szeretőm, barátom, kritikusom, egyszóval társam volt” – vallotta Turay utolsó éveiben is.