100 millióért aggódhat Frei Tamás

nlc | 2015. Április 01.
Az Ulpius-ház Könyvkiadó csődje miatt kérdéses, hogy hozzájuthat-e a pénzéhez Frei Tamás.

Mint arról már mi is beszámoltunk, komoly bajba került az Ulpius kiadó és ezáltal a szerzői is. A Blikk információi szerint a szerzők közül Frei Tamás lehet a helyzet legnagyobb vesztese.

“Nyílt titok kiadói körökben, hogy Frei Tamásnak van a legjobb jutalékos szerződése. Tizenöt és húsz százalék között kap egy-egy eladott példány után – mondta a lapnak egy könyvkiadásban járatos személy, aki a neve elhallgatását kérte. –  Ha a négyezer forintos könyvárból levonjuk az áfát, és annak az összegnek vesszük a tizenöt-húsz százalékát, akkor megkapjuk, hogy Frei nagyjából 750 forintot kap minden eladott példány után. Százezer példánynál ez 75 millió forintot jelent. Tudnivaló, hogy amikor kijön egy széria újabb része, akkor a korábbi epizódokból is eladást generál, mert akik nem olvasták az előzményeket, de tetszik nekik az új kiadvány, azok megveszik az előző részeket is. Vagyis ha még ezeket is hozzávesszük, akkor nagyságrendileg 100 millió forint körüli összeggel tartozik az Ulpius Freinek.”

Exit mobile version