100 éve született Szeleczky Zita

L.CS. | 2015. Április 20.
Olyan szép volt, annyira tehetséges, kislányos hangját pedig egyenesen imádták a korbeli színház- és mozirajongók. 1936 és '44 között 26 magyar fekete-fehér film női főszerepét alakította. Nem készült színésznőnek, tornász akart lenni, Szeleczky Zita mégis egy életen át közvetítette kultúránkat a világban szétszóródott magyaroknak.

Szeleczky Manó és Négyessy Amália lányaként 1915. április 20-án született Budapesten. Olga volt az eredeti neve, a Zita keresztnevet 1916-ban, a koronázás évében Zita királyné tiszteletére kapta, emiatt egy időben 1916-ot jelölte meg születési évének. 1933-ban érettségizett a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban. “Édesapám nagyon szerette a színházat, s már gyermekkoromban elvitt előadásokra, s nővérem is nagy színházrajongó volt. Először a Testnevelési Főiskolára akartam menni. Jó tornász voltam, s arra vágytam, hogy olimpián eljátsszák miattam a magyar himnuszt. Hetedikes gimnazista koromban álltam elő azzal a kéréssel, hogy színész lehessek. Legnagyobb bánatomra édesapám sohase láthatott színpadon, mert még csak az előkészítőre jártam az Akadémiára, amikor meghalt” – nyilatkozta Szeleczky később.

Még csak elsőéves volt a Színművészeti Akadémián, amikor felfedezte magának a filmipar. “Maga is a Sátán szolgálatába állt! Elengedem, de azzal, hogy visszajön és elvégzi az Akadémiát!” – mondta neki az akkori Nemzeti Színház egyik vezető színésze, a Színművészeti Akadémia tanára, Ódry Árpád, amikor megtudta, hogy filmfőszerepre hívták Szeleczkyt.
Amikor befejezte a tanulmányait, Ódry közölte vele, hogy neki a Nemzeti Színházban van a helye! A színpadon Bajor Gizi utódjának tartották. Azonban ellentétben Zitával, Bajor Gizi nem kellett a filmrendezőknek, nem volt “filmes arca”. Szeleczky 1936 és 1944 között huszonhét film főszerepét játszotta, volt olyan év, melyben hét játékfilmet is forgatott.

Jávor Pál és Szeleczky Zita

“Csupán lelkesíteni akartam a katonákat…”

A Nemzeti Színház társulatának tagja lett, majd 1940. június 8-án feleségül ment Haltenberger Gyula gépészmérnökhöz. A háború éveiben a színésznő a hadikórházakat járta, hogy a sebesült katonáknak énekeljen, verseljen, vigaszt nyújtson, emiatt a katonák a “nemzet kishúgának” nevezték. Állítólagos jobboldalisága ekkor közismert volt. Az ország német megszállása után – 1944. március 19. – Szeleczky a hátországban harcolt a bolsevizmus ellen, rendszeresen fellépett, szavalt, a háború folytatására buzdította az országot. Tevékenységét a nyilas hatalomátvétel 1944. október 15-e után sem akadályozta: több nyilas rendezvényen is fellépett. Szemben például kortársaival: Tolnay Klárival, aki hivatalosan beteget jelentett, vagy Mezei Máriával, aki semmilyen felszólításra sem tért vissza Pestre, hanem a Tátrában “pihent”. Még Honthy Hanna sem lépett színpadra: szanatóriumba vonult, majd egy balatonboglári villában rejtőzködött. Szeleczky Zita azonban soha nem értette a ráragasztott “szélsőjobboldali” címkét, később valamennyi interjújában azt mondta, ő csupán lelkesíteni akarta a katonákat…

Huszka Jenő, Csikós Rózsi, Honthy Hanna, Szeleczky Zita

Halálhírét keltették

Szeleczky Zita 1944. december 10-én játszott utoljára Magyarországon, a Nemzeti Színházban egy Gárdonyi Géza-darabban. Másnap testvérével Kőszegszerdahelyre utazott a családjához, az országot 1945. március közepén hagyta el, Németország francia megszállási zónáján, majd Franciaországon keresztül Argentínába mentek. 1945-ben a Reggel című napilap azt írta, hogy a színésznő Sopronban öngyilkos lett. Ez persze nem volt igaz, az azonban igen, hogy a férjét letartóztatták. Ekkorra a házaspár viszonya megromlott, különösen, amikor az öngyilkosságról szóló téves hír hallatán Haltenberger ezt a meglepő nyilatkozatot tette: “Megérdemelte a sorsát. Úgy kell neki, miért volt a nyilasoknak annyira lelkes propagálója!”

A háború után a Budapesti Népbíróság elfogatóparancsot adott ki Szeleczky Zita ellen, s távollétében háromévi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A vád “népellenes bűntett a háborús uszításban való részvétel miatt” volt. Szeleczky azonban nem tért haza, berendezkedett Buenos Airesben. Itt érte az ’56-os magyar forradalom híre, ami miatt drámai kiáltvánnyal fordult a világ nőihez. “Üzenet az argentin nőkhöz és a világ asszonyaihoz. Már több mint három hete, hogy az én szeretett hazám, Magyarország, egy kegyetlen ellenség ellen harcol: az orosz megszállás ellen. Egy kicsiny nép, fegyverek nélkül, a Szovjetunió hatalmas katonai ereje ellen. Egy nép példa nélküli hősiessége, melynek vannak eszméi, és képes ezekért meghalni. A lobogó magyar zászló ebben a pillanatban a világ minden országa számára a szabadság szimbóluma.”

Mária főhadnagy – 1942, Fővárosi Operettszínház

Szeleczky második házassága

Ezután Argentína elnöke kihallgatáson fogadta, rádiók és televíziók sora szólaltatta meg. Az argentin állami rádió hónapokon keresztül tartó, Magyarországról szóló előadás-sorozat megtartására kérte fel. Közben Szeleczky megalakította az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. Előadóestekkel járta Dél-Amerika, Kanada, az Egyesült Államok magyarlakta városait, hanglemezei, kazettái jelentek meg az emigrációban. Ez idő alatt újra férjhez ment egy amerikai férfihoz, Los Angelesben telepedtek le, de ebből a házasságából sem született gyermeke. Férje halála után, bár akadt kérője, többé nem mondott igent senkinek.

1991-ben Vágvölgyi János épp a torontói magyar újságot olvasta Detroitban, amikor figyelmes lett egy Szeleczkyről szóló cikkre. Az idős színésznőről kiderült, hogy igen kevés a nyugdíja, s hogy a házát fenn tudja tartani, kazettáit árulta és rengeteg fellépést vállalt. Vágvölgyi, aki gyermekként Magyarországon sok-sok Szeleczky-filmet látott, azonnal rendelt a felvételekből, és többszöri próbálkozás után a színésznővel is tudott beszélni. Egyre gyakrabban társalogtak, meglátogatták egymást, és egy évvel később a magányos asszony arra kérte, hogy költözzön hozzá Los Angeles-i otthonába. 1992 januárjában Vágvölgyi eladta detroiti házát, s összeköltözött a nála tizenegy évvel idősebb Szeleczky Zitával. És bár a férfi nagy csodálója volt a színésznőnek, szerelemről szó sem volt. Ők ketten igaz barátként éltek egymás mellett.

Honvágy, felmentés, érdi otthon

Szeleczky Zita később hazaköltözött Magyarországra, és az emigrációs szervezetek egymás után tüntették ki. 1993-ban, emigrációs kultúrmunkája elismeréséül a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta meg. A Legfelsőbb Bíróság pedig felmentette őt a kommunisták vádjai alól, az ellene hozott ítéletet megsemmisítették, s ezzel teljes rehabilitálásban részesült. A színésznő az érdi önkormányzattól kapott egy felújított villát, melyben ápolószemélyzet vette körül, s ahová magával hozta teljes könyvtárát, egykori fellépőruháit is.

Új otthonát csupán fél évig élvezhette, 1999 kora nyarán járókeretével elesett, amelynek combnyaktörés lett a következménye. Nem sokkal később, 1999. július 22-én a színésznő 84 évesen elhunyt. A nekézsenyi családi sírboltban temették el. Még életében kiválasztotta Zászlós Zsóka György versének egy részletét, hogy az kerüljön fel majd síremlékére:
“Szépséget a békében, hitet a háborúban, vigaszt az összeomlásban, reményt a hontalanságban – adhat-e valaki ennél többet nemzetének?”

Gobbi Hilda egy rádióinterjúban állt ki Szeleczky Zita mellett

“…Öcsi, én nemcsak most emeltem szót Szeleczky Zita mellett, hanem amikor ez még veszélyt jelentett, 1948-ban, mikor »in contumatian« ítéltek állítólagos népellenes cselekményei ügyében. Röhej, hogy mi volt a fő vád ellene. Szavalta Petőfi versét: »Jön a muszka, jön a muszka, itt is van már valóban…« Azután antiszemita lett. Együtt végeztünk Zitával – folytatja Gobbi Hilda –, és soha-soha jobboldali kijelentést ez év alatt én tőle nem hallottam. Magyarkodott, díszmagyart viselt az esküvőjén, magyaros estélyi ruhákban szavalt. Legtöbbször Adyt, aki ugye mégsem volt nyilas! Igaz, mélységesen vallásos volt…”
(Színészkönyvtár)

Forrás: Színészkönyvtár, Kisalföld.hu, Szabadföld.hu, Huszadikszázad.hu, Magyarországi Evangélikus Egyház honlapja, Pedagógusok Lapja

 

Exit mobile version