Dukai Regina elkövette eddigi legnagyobb divatbakiját – fotó

Gy.Zs. | 2015. Május 07.
Dukai Regina modell, énekes, és ezek mellett még ruhákat is tervez. Úgy tűnik, ez utóbbira talán kevés ideje maradt mostanában, így új kollekciója egyik darabját nagyon nem gondolta végig.

Dukai Regina nagyon lelkesen tervez ruhákat a Sugarbirdnek, amelyeket aztán magán szokott bemutatni. A modell-énekesnő mostanában nyári szettjeit fotózgatja, amiből az egyik szabadidőnadrágon megakadt a szemünk. Sajnos nem azért, mert annyira jól sikerült és szeretnénk hordani, hanem épp ellenkezőleg. Dukai Regina vicces kedvében lehetett, amikor megálmodta a “smiley-s” nadrágot, ami nem lenne rossz ötlet, de mivel mindent bele akart tenni, ami divatos, így felül buggyos, alul szűk, ráadásul kanárisárga. Az eredmény pedig még Dukai Reginának sem áll igazán jól, így bele se merek gondolni, milyen lenne, ha én húznám fel.

Ez a szerelés a mai Szomszédok-napon még Lenke néni tetszését sem nyerte el:

 

Exit mobile version