Kozso komoly döntésre szánta el magát

nlc | 2015. Június 08.
Kozso nagyon hamar felépült, már koncertet is adott Szegeden. A halálközeli élmény azonban nagyon megérintette, ezért komoly döntésre szánta el magát Keirával.

Kozso rengeteget küzdött, hogy talpra álljon a műtét és az agyvérzés után. “Elölről kellett tanulnom mindent, olyan voltam, mint egy gyerek, aki most ismerkedik a járással, a beszéddel. Tudatosan, napi 6-8 órát foglalkoztam azzal, hogy fejlesszem a képességeimet, amelyek korábban természetesek voltak, viszont az agyvérzést követően elvesztek. De egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy ezen kesergek, feladatom volt” – mesélte az énekes.

Párja, Keira végig mellette állt, és a nehéz időszak alatt úgy döntöttek, ideje, hogy közös családjuk legyen. “Nagyon sok mindent megváltoztatott bennem ez a hirtelen jött tragédia. Bár tisztában voltam azzal, hogy a műtéttel kockázatot vállalok, benne volt a pakliban a bénulás lehetősége, de egy pillanatig nem gondolkoztam. A halál közelsége sok mindent megváltoztatott bennem, most már szeretnék gyermeket” – nyilatkozta Kozso a Blikknek.

A szerelmespár nem is csak egy babát szeretne, a házassággal azonban még várnak, az egymásnak tett esküjük sokkal szorosabban köti őket össze, mint egy házassági kivonat. Az utód érkezéséig pedig folyamatosan koncerteznek, ugyanis a fellépések gyógyítólag hatnak Kozsóra – írja a lap.

Exit mobile version