A férfi, aki csak egyszer volt igazán szerelmes – 73 éves Paul McCartney

Kármán Nikola | 2015. Június 18.
1942. június 18-án született a Beatles fenegyereke, akinek dalain generációk nőttek fel. Nem is gondolnánk, hogyan pattantak ki a fejéből a legnagyobb slágerek, a Hey, Jude, a Love Me Do, vagy a Yesterday, amelyeknek mind-mind érdekes történetük van, ahogyan McCartney életének is.

McCartney-t apja már gyermekkorában támogatta zenei törekvéseiben, és trombitást szeretett volna faragni muzikális fiából. Paul azonban nagyon hamar megvált ettől a hangszertől, mert sebes lett tőle a szája, és saját bevallása szerint zavarta is őt, hogy “tele van a szája a trombitával”, mivel így nem tudott zenélés közben énekelni. Ezért gitárt ragadott, és kieresztette a hangját. Valljuk be, jól tette.

Közös tragédia kötötte össze Lennonnal

McCartney 14 éves volt, amikor édesanyja meghalt. Ez a trauma egész életére elkísérte őt, és óriási hatást gyakorolt művészi tevékenységére. Ez a momentum szoros köteléket képezett később közte és John Lennon között, hiszen Lennon szintén gyermekkorában veszítette el édesanyját, amit ő sem tudott kiheverni soha. A közös élmények ugyanolyan gondolkodásmódot és érzelemvilágot eredményeztek, így nem csoda, hogy megtalálták a közös “hangot”. Lennonnal rengeteg dalt írtak együtt. Az első igazán nagy közös slágerük, az örökzöld Beatles-sláger, a Love Me Do egy csapásra megalapozta hírnevüket.

Slágert álmodott

McCartney életét 1960-tól a Beatles határozta meg, ő pedig milliók életét határozta meg a Beatlesszel. Egyik legnagyobb slágerének, a Yesterday-nek a zenéje állítása szerint álmában jutott eszébe, és amikor felébredt, azonnal papírra vetette. Abban ugyan nem volt biztos, hogy valahol hallotta-e már a dallamot, és azért álmodott vele, vagy saját ötletként jutott eszébe, de ez nem zavarta abban, hogy világsikert csináljon belőle.

Feleségének köszönheti az életét

A Beatles 1970-ben ugyan feloszlott, de McCartney sikere nem hagyott alább. Szólókarrierbe kezdett, és egyedül sem bizonyult kevésbé sikeresnek, mint addigi bandájával. Nehezítette a helyzetet, hogy kábítószerfüggő volt, de ő volt az első popsztár, aki nyilvánosan is beismerte, hogy LSD-t használ, így a címlapokra került, és a marketing nem maradt el. Japánból kiutasították őt marihuána birtoklásáért, és a pletykák szerint végül azért szokott le a drogokról, mert felesége megtiltotta neki, hogy tovább használja azokat.

Fizetett azért, hogy a saját dalait játszhassa

A Beatles halhatatlan dalainak játszási és kiadási jogait Michael Jackson vásárolta meg, de McCartney-t ez nem érdekelte, neki ugyanis nem kellettek. Egyetlen dolog zavarta csak, hogy fizetnie kellett azért, ha Amerikában akarta játszani a saját dalait. McCartney ekkor már más műfajokban is alkotott, méghozzá maradandót. A sors fintora, hogy éppen abban a londoni katedrálisban mutatták be oratóriumát, ahol gyermekkorában nem vették fel a templomi kórusba. A 100 perces darabot Paul három éven át írta, és a siker nem maradt el: a jegyeket már a hivatalos értékesítés előtt elkapkodták, és a műsor után majdnem egy órán át ünnepelte őt vastapssal a tömeg. 1996-ban lovaggá is ütötték színes és gazdag életművéért. “Liverpool egyik sorházából eddig a házig hosszú út vezet, és büszke vagyok rá, hogy ezen az úton sikerült végigmennem” – vallotta a Buckingham-palotában, amikor átvette a kitüntetést.

Egyetlen igaz szerelme volt

Bár a Beatles-korszakban ő volt a leginkább vonzó a hölgyrajongók számára, ő volt az utolsó, aki megnősült a híres négyes közül. Rajongott a feleségéért. Linda nemcsak a támasza, hanem a múzsája is volt egyben, sőt soha nem töltött távol egyetlen hétnél több időt az imádott nőtől. Ezt persze csak úgy tudta kivitelezni, ha a felesége is vele utazott a turnékra, de Linda ezt boldogan megtette. A házaspár élharcosa volt az állatvédelemnek, és olyannyira komolyan vették ezt, hogy saját vegetáriánus termékeket is piacra dobtak. Linda halála után ugyan kétszer is újra nősült a zenész, egy alkalommal éppen John Lennon születésnapján, de ezek a házasságok közel sem voltak annyira sikeresek, mint az első, Linda mindig is az első számú maradt számára.

 

Exit mobile version