Ezért beszél mindenki Vilmos herceg kolléganőjéről

V.V.V. | 2015. Július 14.
Tobzódik a brit sajtó a Vilmos hercegről szóló cikkekben, amióta tegnap újra munkába állt a trónörökös. Nem is meglepő, ha megnézzük, kivel dolgozik együtt.

A kislánya, Charlotte hercegnő születése óta Vilmos herceg most először állt munkába, mégpedig helikopterpilótaként a mentőszolgálatnál. Reggel hétkor kezdett, és a Cambridge reptéren csak annyit mondott: “Ez az első napom, és kicsit ideges vagyok, ugyanakkor izgatott is, mert egy nagyon profi csapattal dolgozhatok.”

A munkahelyén csak Vilmos kapitánynak nevezik a herceget, aki a munkájáért ugyanúgy fizetést kap, mint a többi dolgozó, a keresetét azonban jótékonyra célra ajánlotta fel.

Vilmos herceg első munkanapját alaposan dokumentálták a britek, akik először azt gondolták, hogy Katalin hercegné is elkísérte a férjét az első munkanapon.

Gemma Muller doktornő ugyanis olyan feltűnően hasonlít Katalin hercegnéhez, hogy tulajdonképpen érthető, ha első ránézésre néhányan összetévesztették őket egymással. “Katalin hasonmásával dolgozik Vilmos” és ehhez hasonló hangzatos címekkel volt tele már reggelre a brit sajtó, amit az olvasók már túlzónak éreztek.

Különösen ízléstelenek pedig azok a megjegyzések voltak, amelyek arra céloztak, hogy a doktornő kísértésbe viheti Vilmos herceget. “Ez a szerencsétlen nő csak dolgozni akar, pech, hogy hasonlít Katalinra. Hagyjátok már békén” – írta az egyik hozzászóló a Daily Mail cikke alatt.

Mivel úgy gondolom, senki nem hinné el, hogy Vilmos herceg lecserélné a feleségét, ezért inkább csak érdekes, hogy milyen hasonló a trónörökös kolléganője Katalinhoz. Ezúttal valószínűleg csak véletlenről van szó, még ha egyre több nő példaképe is a hercegné. Ahogy Vilmos herceg is fogalmazott, nagyon büszke a feleségére. “Fantasztikus kis családom van, örömmámorban úszom. Katalin pedig elképesztő anya, nagyszerűen helyt áll, nagyon büszke vagyok rá.”
Vilmos herceg azt is elmondta, nem kizárt, hogy még egy gyereket vállalnak majd, de egyelőre csak élvezik a mostani helyzetet. Charlotte egy égi ajándék, öröm vele minden perc. Közben persze rengeteg felelősség, különösen, hogy ott van mellette György, ő egy kis majom, nagyon izgága.”

 

Exit mobile version