Erre költött 20 milliót Hajdú Péter

nlc | 2015. Július 26.
Valami olyat vett Hajdú Péter, amivel nem lehet leparkolni a Tesco elé, de azért közlekedési eszköz. Izgalom van.

Egy nagyon “kedves” és mindent látó olvasó dobta fel Hajdú Pétert a Blikknek. Az infó szerint igazán impozáns hajója van a tévésnek, amivel a Balatonon jártak. “Való igaz, hogy lecseréltem a hajómat, beruháztam egy nagyobba. Ez szintén elektromos hajó, amit egy kecskeméti gyártótól vásároltam. Szerettem volna egy nagyobbat, mint az előző, úgyhogy egy 30 láb hosszút vettem. Mivel a Balatonon nem közlekedhet benzines motorcsónak, ezért volt szükség az elektromos motorra. Ennek következtében viszont nem igazán lehet száguldozni vele. Mindössze két 15 kilowattos motor van benne, amivel nagyjából 12-15 kilométer/órás sebességgel lehet haladni” – ecsetelte Hajdú Péter a lapnak, s azt is elárulta, hogy 20 milliót fizetett a hajóért.

“Nagyon szeretünk a családdal a vízen lenni, a jogosítványomat még évekkel ezelőtt szereztem meg, amikor a haverokkal a Tiszára jártunk motorcsónakázni” – már ezt is tudjuk.

Exit mobile version