Egy szakma diploma mellett is jól jöhet

myAD | 2015. Augusztus 03.
Most, hogy ismertek a felvételi ponthatárok, s már mindenki tudja felvették-e valahová vagy sem, kétféle kérdés foglalkoztatja az érintett diákokat és szüleiket: felvettek, de miből fogjuk állni a költségeket? Nem vettek fel, mihez kezdjek most?
Egy szakma diploma mellett is jól jöhet

Mindkét esetben érdemes elgondolkodni egy OKJ-s szakma megszerzésén – vallja Varró Éva, a PKT Közép-európai Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója. – Egy szakmával a kézben könnyebb munkát találni az egyetem alatt is, ami így nemcsak pénzkeresetet, hanem hasznos munkatapasztalatot is nyújt. Egy jól kiválasztott OKJ-s bizonyítvány megszerzése a későbbi felvételin plusz pontot jelenthet, vagy az egyetemen akár mentességet is valamely tantárgyból. Pályakezdő diplomásként pedig jól mutathat az önéletrajzban, ha már diákként is szakképesítéshez kötött területen szerzett valaki tapasztalatot.

A Pannon Kincstár Humán Szakképző Központ elsősorban egészségügyi, szociális és oktatási szakképzésekkel foglalkozik 2008 óta. Miért éppen Önöket válasszák a szakmára vágyók?

Erősségünk, hogy oktatóink olyan gyakorló szakemberek, akiknek tapasztalata és átadandó tudása a mai magyar valóságot tükrözi. Büszkék vagyunk arra is, hogy ha valaki “pannonos” bizonyítvánnyal jelentkezik állásra, azt előnyként értékelik. Sok diákunknak már a gyakorlati idő alatt ajánlanak munkát, így mire itt végez, addigra a jövője is biztosítva van.

Ezek az úgynevezett segítő szakmák mennyire népszerűek ma?

Egy friss felmérés alapján (eduline.hu) a szociális és segítő szakmák a harmadik legkeresettebbek Magyarországon, külföldön pedig az elsők között vannak. Persze elanyagiasodott világunkban a

szülők gyakran szeretnék a gyermekeiket divatosabb szakok felé terelni. De manapság, amikor felértékelődik a társadalmi szerepvállalás, a humanitárius értékek, lehet, hogy a gyerek emellett szívesen foglalkozna emberekkel, szívesen kipróbálná magát a segítő szakmák valamelyikében. Egyre több az ezzel foglalkozó civil szervezet is, melyek örömmel fogadják azokat, akik szakmai felkészültségükkel képesek támogatni a más területről érkező önkéntesek munkáját. Szóval egyre nagyobb erre nálunk is az igény.

Tudna-e segíteni az érdeklődőknek abban, hogy melyik szakmát válasszák?

Akik gyerekekkel szeretnének foglalkozni, elsősorban a kisgyermekgondozó és óvodai dajka tanfolyamainkat tudnám jó szívvel ajánlani. Okos választás lehet a pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztens képzésünk is, melyekkel bölcsiben, oviban és iskolában dolgozhatnak. Kimondottan a segítő szféra iránt érdeklődőknek a szociális asszisztens és szociális szakgondozó szakmát ajánlanám. Tény, hogy ezek nagy elkötelezettséget igényelnek, de partnerintézményeink folyamatosan bombáznak bennünket állásajánlatokkal. Egészségügyi területen keresettek az egészségügyi, fogászati és gyakorló gyógyszertári asszisztensi képzéseink. Nálunk egy év, de egyes területeken akár pár hónap alatt is szakmát szerezhetnek, így jövőre már el is helyezkedhetnek vele. Érdemes tehát a következő felvételiig az időt egy szakma megszerzésére áldozni.

További információk!

Exit mobile version