Így vezekel Palmer Izsák, mert halálhírrel viccelt

P.L. | 2015. Szeptember 15.
Az ifjú énekes, akit a Rising Star színpadán ismerhettünk meg, tegnap kollégája halálhírével viccelt a Mokkában. Izsáknak csupán húsz perccel később esett le, hogy mégis mit művelt.

“Senkit sem szerettem volna megbántani, hogy őszinte legyek, nekem le sem esett, hogy mit mondtam. Így visszatekintve, minősíthetetlen dolog volt a részemről” – kezdte Palmer Izsák a magyarázatot a hétfő reggel történtekre. Palmer Izsák ugyanis konkrétan kijelentette élő adásban, hogy kolléganője, Samu Kriszta meghalt, és nagyon sajnálja, hogy nem ülhet ott Kökény Attila és közte a Mokkában, ahol az Ezek megőrültek forgatásáról beszélgettek.

“Kárász Robi úgy kezdte a mondandóját, hogy »volt azért szerencsére köztetek egy jó nő«. Ezt én egyből továbbgondoltam, hiszen Hevesi Krisztáról beszélt, de a kontextusban olyan volt, mintha egy elesett katonáról beszélne. Kriszta tényleg úgy küzdötte végig a hetet, hogy azt néhány férfi is megirigyelhette volna. Mikor odamutattam a kanapéra, én rá, Hevesi Krisztára gondoltam, hogy elesett a harcunkban, azért nem lehet ott. Négy óra alvás után azonban véletlenül Mazsi nevét, vagyis Samu Krisztáét ejtettem ki a számon.”

Így magyarázta el a maga kacifántos okfejtését Palmer Izsák, aki mindenkit szeretne biztosítani, soha nem állt szándékában bárkit is megbántani, egyszerűen csak nagyon zavarban volt, és összekeverte a két hölgy nevét.

“Annyira fáradt voltam, hogy nem is vettem észre, csak körülbelül 20 perc után esett le, hogy mégis milyen minősíthetetlenül rossz viccet mondtam. Teljesen kiborultam, majd, úgy ahogy voltam, elmentem segíteni az önkénteseknek a Keletihez.”

Palmer Izsák ugyanis gyakran segít a menekülteknek, ha ideje engedi. “Mikor hazamentem, megnéztem a híreket a neten, és akkor láttam, hogy mindenki félreértett. Azonnal írtam Mazsinak, és természetesen tisztáztuk a helyzetet. Bocsánatot kértem tőle négyszemközt, és már mindent megbeszéltünk. Ez a vezeklés azonban mindenkinek szól, a publikumtól is elnézést kell kérjek, úgy ahogy Mazsi családjától, sőt még Hevesi Krisztától is.”

Az elszólást és Palmer Izsák zavarát megnézheted a videóra kattintva, ha 1 perc 18 másodperchez kattintasz:

Exit mobile version