Szacsvay László felesége mesterséges táplálásra szorul

nlc | 2015. Szeptember 16.
Jó hír a kórházból, folyamatosan javul Szacsvay László feleségének állapota. Azonban enni nem hajlandó, úgyhogy mesterséges táplálásra szorul - írja a Bors.

Claudia asszony augusztus 26-án, eddig tisztázatlan körülmények között, kizuhant a negyedik emeleti lakásuk ablakán. Az intenzív osztályra szállították, de azóta szerencsére sokat javult az állapota. A Bors úgy tudja, hogy a borzalmas zuhanástól súlyos belső sérüléseket szerzett, és csontjai is törtek, rehabilitációja azonban megkezdődött, és gyógytornász is járt már nála. a lap információi szerint Szacsvay László feleségének  gyógyulását jelentősen lassítja, hogy hiába van fizikailag jobban, mély letargiába került, enni pedig nem akar, táplálni kell. Azt egyelőre orvosai sem tudják pontosan, hogy ennek fizikai vagy lelki okai vannak, de könnyen elképzelhető, hogy a legjobban mégsem a testét, hanem a lelkét viselhették meg a történtek. Szacsvay László szinte egész nap a felesége mellett van a kórházban.

Exit mobile version