Győzike új klipje kiégeti a retinádat

P.L. | 2015. Október 01.
Először szóhoz sem jutottunk, amikor meghallgattuk és megláttuk Győzike klipjét. Persze ha elengedjük magunkat, némi poén is van benne, és akkor már megtaláltuk a megfelelő szavakat is.

Győzike a nyár végén is kijött egy videoklippel, és ma, csütörtök reggel is. A Nincs szerencsém című új Apostol-feldolgozással nyargal vissza a televíziózásból a zenéléshez, ráadásul nagyon… nagyon… győzikés módon. A napszemüveget pedig jobb, ha felteszed, mert a villódzó fények kiégethetik a retinádat!

Amit – ha mindent elengedünk és más szempontból szemléljük Győzike munkásságát – imádunk benne, hogy csupa playback – amit lehet, hogy inkább megköszönnünk kellene, mintsem az élő hangért kiáltani, ez igaz! Aztán Győzike mozgása is figyelemre méltó, viszont a kezében cipelt bőröndöt egyáltalán nem tudjuk hova tenni. Arra gondoltunk, talán ezzel imitálja, hogy elindult szerelmet keresni…

De van még néhány kellék, ami megint csak sántít. Ilyen például a gitár, amit Győzike úgy szorongat, mint ahogy a mondás tartja, medve a hegedűt, és még játszani is megpróbál rajta. De csak próbál… Itt látszik, hogy mennyire beleéli magát a zenébe, hiszen elfelejthette a koreográfiát!

Nem lövünk le minden poént, itt van Győzike videoklipje, ezt látni kell:

 

Exit mobile version