Caramel egyéves lánya már zongorázik

P.L. | 2015. Október 08.
Az énekes a decemberi nagy koncertje után egy évre visszavonulót fúj, úgy döntött, családjára koncentrál majd. Édes kislányáról pedig elárult néhány dolgot.

Caramel és felesége már több mint egy hónapja kimondták az igent, az énekes pedig úgy érzi, ennél boldogabb már nem is lehetne, hiszen az elmúlt tíz évben révbe ért. Karrierje a csúcson van, magánélete minden egyes momentuma rendeződött, a kislánya, Szofi pedig minden egyes pillanatot bearanyoz az életében.

“Feleségem nem fog ennek örülni, de apa, apa volt az első szó, amit kimondott Szofi. Sőt, ennek most már vannak válfajai: apuci, apuka, apu te” – mondta büszkén mosolyogva Caramel az Aktív kamerájának.

Caramel azt is elárulta, hogy Szofi már zongorázik is. Általában ugyanazzal a hanggal kezdi a dallamot mindig.

“C-dúrban zongorázik. Mindig odajön a zongorához és rögtön c-dúr. Bal kézzel és jobb kézzel is, nagyon ügyes”

Mi pedig olvadozunk Caramel kislányától, Szofitól, mert nemcsak ügyes, hanem elképesztően cuki is!

Exit mobile version