Innen van sok pénze Berki Krisztiánnak

P.L. | 2015. Október 27.
Hódi Pamela és Berki Krisztián a nagyközönség számára úgy tűnhet, hogy nagy lábon élnek, de most az is kiderült, miből telik Hódi Pamelának a wellnesshétvégékre.

Kárász Róbert és Czippán Anett kiderítették, hogy Berki Krisztiánnak honnan van annyi pénze, amennyi, és hogyan jut a méregdrága autókra is. A történet persze nem ennyire komoly, de körülbelül ennyire vicces, mert mint az a Mokkában kiderült, Hódi Pamela a spórolás nagymestere.

“Biztosan kevesen gondolják rólam, de én használok kuponokat. Elmentem a barátnőmmel wellnessezni, azt mondta van kupon, húszezer forintért kettő kupon. Vittük a gyerekeket, és kaptunk mindent ennyiért, reggeli, ebéd, vacsora, minden, amit el tudsz képzelni. Én kihasználok ilyeneket”mondta Hódi Pamela Kárász Róbertnek.

Hódi Pamela ugyan bevásárlásnál nem gyűjt pontokat, de még a reklámújságot is töviről hegyére elolvassa.

“Akciós újságokat is nézegetem, és nem megyek el előtte egy héttel megvenni a pulcsit a Natinak, mert úgy vagyok vele, hogy hétvégén ebből le fog jönni 20 százalék, és tudom azt, hogy több mindent meg fogok venni, megspórolok vele egy nadrág árát esetleg.”

Exit mobile version