Halle Berry a bántalmazás elől menekül, ezért válik

V.V.V. | 2015. Október 28.
Ha valaki, akkor Halle Berry pontosan tudja, mit jelent a családon belüli erőszak, és milyen bántalmazó kapcsolatban élni. Hogy a színésznő ismét válik, ez éppen ezért nem volt meglepő fordulat.

Január óta tartó viták vezettek odáig, hogy Halle Berry és Olivier Martinez végül a válás mellett döntött. Mindketten azt mondják, hogy a kapcsolatuk baráti marad közös gyerekük, a kis Matteo miatt is, aki most októberben volt kétéves.

Halle Berry 2010 óta volt együtt Olivier Martinezzel, akit egy forgatáson ismert meg, és 2013 júliusában keltek egybe. Idén januárban azonban a francia színész olyan agresszívan védte a családját, hogy a Los Angeles-i reptér egyik alkalmazottja fel is jelentette a házaspárt. Állítólag ez az ügy váltotta ki az állandó veszekedéseket, amelyek miatt végül Halle Berry elindította a válópert.

Az agresszív viselkedés ugyanis valami olyan, amiből Halle Berry köszöni, de nem kér többet. Igaz, Olivier Marinez védekezhetne azzal, hogy csak a családját óvta, de nem ez volt az első alkalom, amikor a francia színész ennyire agresszív volt.

Az egyik legjobban publikált eset az volt, amikor Olivier Martinez brutálisan összeverekedett Gabriel Aubryval, Halle Berry kislányának apjával.

A vitát az váltotta ki, hogy az Amerikában élő modell nem akarta Franciaországba engedni a kislányt, mert akkor alig találkozott volna vele. A két férfi vitája bíróságra került, ahol kiderült: Aubry azért ütötte meg Martinezt, mert a férfi megfenyegette, megöli. Később pedig alaposan elverte.

Akkor Halle Berry kiállt Olivier Martinez mellett, mondván, mindenki hibázott, és elszabadultak az indulatok. Pedig a színésznő akkor már láthatta, mire képes a férfi, akit szeret. Ráadásul nem ez az első alkalom, hogy egy brutális férfit választott magának. Mindezt maga Halle Berry ismerte be, aki szerint az apja állandó bántalmazásai és a szülei kapcsolata meghatározta az ő szerelmi életét is.

“Sosem kellett menedéket keresnem, mint anyámnak, de az biztos, hogy rosszul választom meg a partnereimet. Nem mindig olyan jó emberek. Szerencsére az elmúlt években elég okos voltam, hogy fogjam a kilincset, és lelépjek, amikor a legkisebb esélyt is láttam bármiféle erőszakosságra. ez valami olyan, amit nem tolerálok többé” – nyilatkozta korábban Halle Berry, amikor még Aubryval élt.

Gabriel Aubry odáig volt Halle Berryért, a korkülönbség sem zavarta – egy ideig

Ezért is volt meglepő, hogy az agresszív viselkedéséről közismert Martinezért kilépett a kapcsolatából. A színész ugyanis sokkal jobban hasonlított Halle Berry korábbi partnereihez.

Halle Berry a karrierje elején olyan ismert férfit választott magának, aki rendszeresen megverte, végül egy ütéstől a színésznő gyakorlatilag megsüketült: a hallása 80%-át elvesztette a bal fülére. Később David Justice baseball játékossal kötött házassága is klasszikus példája a bántalmazó kapcsolatoknak. A férfi annyira megalázta a színésznőt, hogy Halle Berry a válás után bevallotta, öngyilkos akart lenni.

David Justice megalázta, és bántotta a sztárt

A színésznő másodszorra sem választott jó férjet, Eric Benét nemcsak szexfüggő volt, de többször meg is ütötte Halle Berryt a viták során.

Eric Benet rátelepedett a színésznőre, a lelki terror nagymestere volt

Könnyen elhihető, hogy mostanra Halle Berry már annyira fél egy ilyen kiszolgáltatott helyzettől, hogy elejét akarja venni a bántalmazásnak, és a gyerekeit sem teszi ki ennek.

 

Exit mobile version