Mihalik Enikő megint kitette a mellét

nlc | 2015. Október 29.
Ráadásul úgy tűnik, hogy SP-nek, vagyis Éder Krisztiánnak mutogatja magát!

Mihalik Enikő és Éder Krisztián ugyanis most együtt lakik. SP a nyáron hagyta itt az országot és költözött Amerikába, ahol összebútorozott Mihalik Enikővel. A két fiatal pedig nem igazán rejti véka alá, hogy remekül érzik magukat egymás társaságában.

Most Mihalik Enikő is és Éder Krisztián is olyan fotót posztolt, amin a modell épp izmos hasát és mellét mutatja, igen csapzott frizurával. Ebben persze mi semmi, de semmi kivetni valót nem találunk, mert teljesen megértjük, hogy Éder Krisztián azonnal a készüléke után kap, ha meglátja Mihalik Enikőt… Minden bizonnyal sokan tennének hasonlóképp, ha együtt laknának a modellel. #denem?

 Itt pedig a fotó, amit Éder Krisztián osztott meg:

Mihalik Enikő három napja pedig ezt osztotta meg a nagyközönséggel. Szeretjük, amikor dekoltázsos szelfiket nyom!

 

 

Exit mobile version