Így néz ki Gregor Bernadett smink nélkül

nlc | 2015. November 10.
Nem ő az első vendég az Összezárva Friderikusszal című műsorban, aki bátran merte vállalni, hogyan néz ki smink nélkül. Mint kiderült, Gregor Bernadett a hétköznapokon is így megy utcára.

Gregor Bernadettről vasárnap olyan dolgok derültek ki, amiket eddig csak kevesen tudtak, vagy talán senki sem. Friderikusz Sándor a pasiügyeiről, színházi szerepekről, válásról és családjáról faggatta Gregor Bernadettet, s ő nemcsak ezekről, de még édesanyja alkoholproblémáiról is mesélt. 

A szokásos főzőcske során az is kiderült, hogy Gregor Bernadett szerint ő nem ért máshoz, csak  a színészethez.

És eljött a pillanat, ahogyan még sosem láttuk a színésznőt: éjszakára lemosta a sminkjét. 

Gregor Bernadett tehát így fest smink nélkül, és tegyük hozzá, nincs mit szégyellnie. 

 Friderikusz Sándor megkérdezte, hogy nem zavarja-e, ha most így látják az emberek.

“Én így járok az utcán is, nem sminkelem magam” – válaszolta a színésznő.

 Így is ugyanolyan hangsúlyos a szeme, ami sokak szerint Gregor Bernadett védjegye.

 Másnap reggel azért egy szolid sminket feltett Gregor Bernadett, de tényleg nem vitte túlzásba:

 

Exit mobile version