Hollywood lecsapott az Egri csillagokra

nlc | 2015. November 11.
A Rettenthetetlenhez hasonló filmet akarnak készíteni Gárdonyi Géza Egri csillagok című művéből Amerikában.

Scott Fales nemrég el is készült a Gárdonyi Géza Egri Csillagok című regényéből írt forgatókönyvével. “Maga a cím is nagyon találó. Igen érdekes, ugyanis a csillag nem más, mint az egyéni sors jelképe. A történet a csatában harcoló emberek, sokszor holtukig küzdő hősök sorsát mutatja be. Megértettem az üzenetét, és megírtam a magam sajátos módján a film angol nyelvű forgatókönyvét” – árulta el a hellomagyarok.hu portálnak az író. Könyvének az Eclipse of the Crescent Moon, azaz a Félhold-fogyatkozás címet adta. 

Scott Fales többször járt már Magyarországon, Eger különösen megbabonázta. A Mel Gibson-féle Rettenthetetlen, illetve a Mennyei királyság példaérté­kű történelmi film számára, ha­sonlóan képzeli el az Egri csillagokat is. Jól ismeri Várkonyi Zoltán 1968-as művét Sinkovits Imrével, ám szemben azzal, az ő története a fiatal Bornemissza Gergely kalandos életére fókuszálna. Terveik szerint újraépítenék az egri vár egy részét és a katedrálist, ami a film végén felrobbanna. Mindehhez 35-40 millió dolláros (9-11 milliárd forintos) költségvetést képzelt el. Habis László egri polgármester segített az előkészítésben, szakirodalommal, történelmi forrásokkal. A forgatás leghamarabb jövőre kezdődhet, 2017 előtt azonban biztosan nem készülne el az Egri csillagok amerikai változata – írja a Bors.

Addig is elevenítsük fel az 1968-as filmet:

Exit mobile version