Itt a Bazi nagy görög lagzi 2, így változtak a szereplők

V.V.V. | 2015. November 12.
13 év telt el, de a Bazi nagy görög lagzi rajongói nem adták fel a reményt, hogy jön a folytatás. Jól tették, most megérkezett a hivatalos bemutató.

Visszatért a Portokalos család, hogy még többet bulizzon, még görögebbek legyenek, mint a Bazi nagy görög lagzi első részében 2002-ben.

Nia Vardalos és John Corbett is visszatért a főszerepekre, Toula és Ian ezúttal szülőként mutatja meg, képesek-e helytállni. Lányuk, Paris már kész felnőtt, és ahogyan annak idején az anyja, úgy most ő is menekülne a kötelező görög hagyományok elől.

Korábban már láthattuk az első képeket a Bazi nagy görög lagzi 2-ből, de most nézd meg a film első hivatalos bemutatóját, amelyben hihetetlen, de a Bazi nagy görög lagzi két főszereplője gyakorlatilag nem változott. Főleg Nia Vardaros olyan, mintha megállította volna az időt:

Az első filmből ismert felkiáltás, amikor Portokalos apa összeomlik, hogy a lánya el akarja őt hagyni, most Toula szájából hangzik el. A történet ezúttal is egy esküvő, mégpedig Toula szüleié, akik megtudják a film elején, hogy az egykor kötött házassági papírjaik soha nem voltak érvényesítve. Ahogyan mindenki várta, a Bazi nagy görög lagziban ismét feltűnik Voula néni és a többiek is.

“Nia nagyszerű munkát végzett, és ismét egy olyan történet közepébe került, ami szórakoztató a hihetőség határain belül. Megérte 15 éven át dolgozni a folytatáson” – írta a US Weekly magazin, arra utalva, hogy a második rész nagyjából az első Bazi nagy görög lagzi idejében már megfogalmazódott, de csak most valósult meg.

Exit mobile version