Új szerepben tűnik fel az Éjjel-Nappal Budapest Reginája

nlc | 2015. November 18.
Az Éjjel-Nappal Budapest Reginája szereplőből a rendező székébe ül át – írja a Blikk.

Az Éjjel-Nappal Budapest szereplője, Regina ezentúl a kamera mögött, rendezőként erősíti majd a stábot – írja a Blikk. “Regina, a karakter, akit eddig megformáltam, már jó pár hete nem látható a képernyőn, mert a sorozat szerint Londonban próbál szerencsét. Én magam viszont nem búcsúztam el a sorozattól, lehetőséget kaptam arra, hogy kipróbáljam magam egy másik szerepben, amiért rettentően hálás vagyok. Nem könnyű feladat, …mert nem olyan könnyű elfogadni az instrukciót attól, akivel alig pár nappal korábban még együtt szerepeltünk a sorozatban. De szerencsére eddig semmi gond nem volt ebből” – mondta az Éjjel-Nappal egykori szereplője, Regina, azaz Polyák Rita.

Exit mobile version