Havas Henrik édesanyja idősotthonban él

nlc | 2015. November 20.
Általában imádott nagymamájáról szokott mesélni Havas Henrik, a szüleiről nemigen szokott szót ejteni. Most kivételt tett, és elmesélte, hogy édesanyja miért él 91 évesen idősotthonban.

A nemrég súlyos gyomorvérzéssel küzdő Havas Henrik a Bestnek mondta el, hogy édesanyja egy leányfalui idősotthon lakója lett az elmúlt évben, mert bár szellemileg remekül van, a lábai nem bírják el testsúlyát, és a térde is rossz, így kerekesszékbe kényszerült, és 24 órás ellátásra szorul. 

“A szobáját a saját bútoraival rendeztük be, hogy jól érezze magát. Vele vannak az emlékei is, fényképek, apró tárgyak, ezek fontosak számára. Legalább ennyire lényeges, hogy hétvégén kimozdul, egyik vasárnap nálunk, másik vasárnap a húgoméknál ebédel. Rengeteg unokája van, de a húgom középső fia, Attila áll igazán közel hozzá.”

Havas Henrik azt is elárulta a lapnak, hogy bár szüleitől mindent megkapott testvérével együtt, amit pénzen meg lehetett venni, igazi családi harmóniát és szeretetet imádott nagymamájától kapott, aki felnevelte őket, míg szüleik dolgoztak.

“A nagymama tökéletes mása az anyám, egyiküknek sem volt, illetve nincs az arcán egyetlen ránc, és nincs a kézfejükön barna folt. Megjegyzem, a nagymama emléke még most is kísért, naponta gondolok rá. Amikor meghalt, úgy bőgtem, mint egy gyerek. Se előtte, se utána nem sírtam többet.”

Exit mobile version