Eva Longoria 40 éves, és nem fél bikinit venni

V.V.V. | 2015. November 24.
A hűvös időben nehéz elképzelni, hogy a világ valamelyik pontján csak fürdőruhában lehet kibírni a meleget. De Eva Longoria egy parányi bikiniben sem fázik.

Azt már tudjuk, hogy Eva Longoria 10 éve ugyanúgy néz ki bikiniben, ezért nem is pazarolunk arra szót, hogy milyen remek formában van a 40 éves színésznő. Inkább csak mutatjuk.

A színésznő kedvenc helye Mexikó, de ahogy mondta, imád utazni. Korábban Magyarországra is ellátogatott Eva Longoria, amit ugyanannyira élvezett, mint mondjuk a cannes-i filmfesztiválos hosszú hétvégéjét. Most pedig Miamiban sütteti a hasát.

Ezúttal a barátnőivel ment pihenni, mivel december 7-én startol az új sorozata, és szeretett volna egy kicsit rákészülni. A show címe Telenovela és nagy sikert jósolnak neki, ennek ellenére a színésznő meglehetősen feszült a bemutató miatt.

“Most végre Eva karrierje és a magánélete is a csúcson van” – mondta a színésznő egyik ismerőse.

Eva Longoria párja, Jose Antonio Baston jól menő üzletember, és a barátok már várják, mikor jelentik be az eljegyzésüket.

Belenéztünk a Telenovela bemutatójába, és azt kell mondjam: alig várjuk, hogy magyarul is megjelenjen: 

 

Exit mobile version