Tóth Andi első félmeztelen jelenetén van túl

nlc | 2016. Január 21.
Szerződésben ugyan nem kötötték ki, hogy mennyi látszódhat Tóth Andiból a Válótársak egy szexi jelenetének forgatásán, éppen ezért nem is vitték túlzásba a ruháját.

A Válótársak című sorozatban egyre kuszábbak és viccesebbek a szálak. A mai adásban Lengyel Tamás és Tóth Andi igencsak közel kerülnek egymáshoz. Az ágyban fantasztikusan teljesítő Lengyel Tamásnak ugyanis az énekesnő cipzárjával kell vesződnie, ami nyilván nem esik nehezére, a jelenetet azonban a mindig féltékeny Szonja, vagyis Földes Eszter is meglátja.

Mivel azonban Tóth Andi eddig számára szokatlan és ettől extrém jelenete elég szexire sikerült, kíváncsiak voltunk, milyen élmény volt ez számára.

“Nagyon izgultam a jelenet előtt, mert a kék csodaruha keveset takart belőlem. De Scherer Péter, aki az apukámat játssza, és Lengyel Tomi is nagyon kedvesek voltak, végig viccelődtek velem. Amikor Kovács Dani, a rendezőnk elmondta, hogy a szerepem szerint Tominak kell felhúzni a cipzárt a ruhámon, akkor sokat ötleteltünk, hogy mi lenne a legjobb. Így jutottunk arra, hogy csak fogom elöl a ruhát, és Tomi segít, hogy ne csússzon le rólam.”

 

Exit mobile version