Így készítették ki Lagzi Lajcsit a börtönben

P.L. | 2016. Január 25.
Lagzi Lajcsit négyes biztonsági fokozaton őrizték, amit azok a rabok szoktak kapni, akiket valamilyen terrorcselekmény elkövetésének gyanúja miatt tartanak börtönben.

Lagzi Lajcsi vasárnap szabadult az előzetesből, a hétfő reggeli Mokkában pedig ügyvédje dr. Fröhlich Krisztián mesélt a vészesen lefogyott Lagzi Lajcsi fogva tartásáról. Elmondta milyen körülmények között raboskodott 125 napon keresztül.

“Napi 23 órát volt bezárva, mindössze egy órát mehetett ki mozogni vagy levegőzni. Kezdetben hármas biztonsági fokozaton őrizték, majd hirtelen átkerült négyesbe, ami abszolút érthetetlen volt, hiszen ilyen intézkedéseket csak terroristák esetében szoktak alkalmazni” – kezdte Lagzi Lajcsi ügyvédje.

A tegnap szabadult Lagzi Lajcsiról azt is elmesélte ügyvédje, hogy mindig két őr figyelte, ráadásul a legnagyobb biztonsági fokozat mellett, nehogy kapcsolatba léphessen bárkivel.

“Amikor találkoztam vele a börtönben, s ő végigment a folyosón, az épp ott lévő raboknak az őrök utasítására a fal felé kellett fordulniuk, s a homlokukat a falnak kellett nyomniuk, tehát még csak rá sem nézhettek a védencemre. Így nem csoda, hogy pszichésen teljesen kikészült.”

 

 

Exit mobile version