A Dal 2016: íme a második elődöntő győztesei

nlc | 2016. Január 30.
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal 2016 második elődöntője az első adáshoz hasonlóan számos remek produkciót vonultatott fel.

A Dal 2016 szombati második elődöntőjében ismét 10 előadó mutatkozott be, közülük hatan jutottak a középdöntőbe. A fesztiválhangulatú nyitószám után a C.E.T. előadásában a Free, Gáspár Lacitól a Love And Bass, a Group’N’Swingtől a Szeretni fáj, a Karmapolistól és Szécsi Böbétől a Hold On To, a Kállay Saunders Bandtől a Who We Are, a Maszkura és a Tücsökrajtól és Siska Finuccsitól a Kinek sírjam, Oláh Gergőtől a Győz a jó, a Passedtől a Driftin, Patai Annától a Colors, Vásáry Andrétól pedig a Why című dal hangzott el – nem ebben a sorrendben. A mai elődöntő extra produkciójaként az Ocho Macho lépett színpadra.

A verseny ötödik zsűritagja ismét a közönség volt, a szavazni vágyók A Dal 2016 applikációval, a verseny honlapján, na meg sms-ben is voksolhattak. Az összesített szavazatok alapján öt dal került A Dal 2016 középdöntőjébe, végül a közönség még egy előadót továbbjuttathatott. A zsűri most is nagyon szigorú volt, az elérhető 10 pontból alig akadt 9 pontos értékelés. 

A megmérettetésen végül a Kállay Saunders Band, Oláh Gergő, Vásáry André, Gáspár Laci és a Karmapolis Szécsi Böbével jutottak tovább. A közönség hatodikként a Passedet küldte az elődöntőbe.

A Dal első elődöntőjének továbbjutóit itt találod!

Hallgasd meg a második elődöntő továbbjutóit!

Kállay Saunders Band

Oláh Gergő

Vásáry André

Gáspár Laci

Karmapolis és Szécsi Böbe

Passed

A Dal 2016 harmadik elődöntőjét február 6-án rendezik. A három elődöntőből hat-hat dal, összesen 18 kerül a középdöntőkbe, ahonnan nyolc jut a február 27-i döntőbe.

Exit mobile version