Ma 43 éves Ónodi Eszter: kitalálod, melyik kép mikor készült?

nlc | 2016. Február 17.
Legutóbb az Anyám és más futóbolondok című filmben láthattuk, de mintha egyetlen napot sem öregedett volna a Meseautó óta. Ónodi Eszter ma 43 éves, viszont a képeiről nehéz megmondani, mikor készültek.

Legutóbbi filmjében Ónodi Esztert egy 16 éves lányként ismerjük meg, akinek végigkísérjük az életét, de nem az Anyám és más futóbolondok az egyetlen, amelyben a színésznő oda-vissza járkál a múlt és jövő között.

Bár ma 43 éves, még most is hitelesen hozza a kamaszlány szerepét, de éppen ugyanilyen jó az első ellenszenves karakter bőrében is Ónodi Eszter az Aranyélet sorozatban, ahol családanyaként láthatjuk.

Ahogy mondta, a legutóbbi nagy filmjénél nem volt nagy maszkmesteri munka, ezért főleg az adott életkorra jellemző sajátosságokat mutatta meg, a kamaszlánynál például a hebrencsséget.

Az pedig egyenesen hihetetlen, hogy a fenti jelenet és a Meseautó között már 16 év telt el!

Ezek után visszanéztünk róla az elmúlt években készült képeket, és azt kell mondanunk, hogy nehéz lenne megmondani, melyiket mikor fotózták vagy forgatták.

Itt van például a Valami Amerika, amelyről azt tudjuk, hogy nagy siker volt, meg hogy hetente adják a tévében valamelyik csatornán, de hogy ez már 2002-ben készült, azt nem gondoltuk. Talán csak, ha a többi szereplőt nézzük, mert Liptai Claudia már nemigen hasonlít akkori önmagára.

A sorozat, amiben Ónodi Esztert utálod majd – ezt mondták az Aranyélet sorozat megjelenése előtt, és milyen igaz volt! Az anyagias Janka szerepe azonban távol áll a színésznőtől. “Az a fontos, hogy annyi pénzem mindig legyen, hogy a családom semmiben ne szenvedjen hiányt.”

 

Ez a fotó a sorozat bemutatóján készült, ahol jól látszik az is, mennyit számít egy sminkes, aki a sorozatban kicsit meggyötörtebb arcot tervezett a színésznőnek.

De vehetjük példának ezt a képet is.

Az Anyám és más futóbolondok forgatásán készült, gyakorlatilag néhány hónappal az Aranyélet előtt, amelyet tavaly mutatott be az HBO, a mozifilmmel nagyjából egy időben.

Ez mutatja, hogyan alakult át éveket a film forgatása kedvéért. 

A fotó 2013-ban készült, ahol a színésznő modellként vonult végig a kifutón, ezúttal az Elysiant képviselte, három évvel korábban pedig egy másik tervező ruháját mutatta be.

A nő kilencszer című revüben is szerepelt a színésznő, a fotó még 2001-ben készült.

És máris hopp, 11 évet ugrottunk az időben. ez a kép egy próbán készült négy évvel ezelőtt.

Ez pedig 2000-ben, egy fotózáson, egy magazin számára.

Ahogy már mondtuk, a modellkedés sem áll távol Ónodi Esztertől, aki 2002-ben néhány kolléganőjével együtt egy brit divatcég ruháit reklámozta.

Erre meg nem is emlékeztünk, pedig 2011-ben ilyen is volt.

Még hálóruhareklámban is láthatjuk a színésznőt. És hogy mikori a kép? 2002-es.

2009-ben szintén a Marie Claire partin.

2008-ban a Valami Amerika című film második részének bemutatóján. De itt a dátumban segíthetett a háttérben látható filmplakát is.

Egy fotó 2006-ból, abból az évből, amikor a színésznőnek gyereke született.

2014-ben Andy Vajnával a Swing című film bemutatóján. Végezetül pedig mutatunk egyet, ami az idei Story gálán készült Ónodi Eszterről:

kép: Story magazin

 

 

Exit mobile version