Titokban férjhez ment Sallai Nóra

nlc | 2016. Február 18.
Sallai Nóra és párja filmbe illő módon ismerkedtek meg, ha nem lett volna piros lámpa, most nem lennének házasok.

A Jóban Rosszban nővérkéjét alakító Sallai Nóra és párja alig néhány hete mondták ki a boldogító igent, két év lángoló szerelemmel a hátuk mögött. A színésznő és párja igazán romantikus módon ismerkedtek meg, akár filmet is lehetne belőle forgatni. Egy piros lámpánál kezdődött az egész, néhány éve. Nóra és párja egymásra pillantottak a zebránál, és nem tudták levenni a szemüket a másikról, Bence végül megszólította a színésznőt, aki hosszas győzködés után csak a keresztnevét árulta el, még több könyörgés után végül randit adott a férfinak – írja a Story magazin.

“Az első randi után találkozgatni kezdtünk, együtt reggeliztünk, sétáltunk. Én kértem két hetet tőle, hogy eldöntsem, mit szeretnék, de ebben az időszakban is láttuk egymást, kirándulgattunk, ebédeltünk, kávéztunk. Két hét urán eredményhirdetést tartottam: láttam, hogy ez rendben lesz. Akkor összeköltöztünk, és azóta együtt élünk. Január 30-án szaladt utánam az utcán, és két évvel később, éppen január 30-án tartottuk a polgári esküvőt” – mondta Sallai Nóra a magazinnak. A színésznő és párja a nagy lagzit idén nyáron tartja a templomi esküvővel együtt.

 

Exit mobile version