De azért megmutatjuk, hogy körülbelül mit gondolhat a világról a ma 28 éves Rihanna. Az ugyanis tagadhatatlan, hogy mindig van min kiakadnia, ráadásul épp a napokban pakolt a világ elé egy újabb hatalmas hisztit a Grammyn. Úgy volt, hogy elmegy, és fellép, a főpróbákon is ott volt, majd az utolsó pillanatra hörghurutra hivatkozva lemondta. A TMZ szerint nem volt megelégedve a körülményekkel, a rendezvényt megelőző próbán üvöltött és sikongatott, hogy neki semmi sem felel meg, ezért törölte fellépését.
Van persze, amikor azonnal bevallja, és ki is mutatja, hogy mit gondol:
Rihanna és a hirtelen harag
Sőt, egyszer Stephen Hillnek, a BET Award elnökének arcába dobott egy köteg pénzt, amikor nem tetszett neki egy instrukció. Mielőtt Rihanna színpadra lépett, valamin vitáztak, aztán ez lett a vége:
Itt pedig jön a zsenialitása! Néhány lépéssel később már a közönségre kacsint:
Később azonban amolyan hisztikirálynőhöz méltó módon ki is békültek:
Rihanna és a pizzaruha
Rihanna egyébként imád feltűnést kelteni, és a világsajtó is teljesen oda meg vissza van, amikor mustáros pizzának öltözik…
Feltűnésmentesen, ugye ezt sem lehet:
Rengeteg mém született Rihanna ruhájáról, hetekig beszéltek róla.
Szexi és szenvedélyes
Rihanna világnézete sosem állt távol a szexi és szenvedélyes, “mutatom, ha kérik, ha nem” elvtől. A 2015-ös amerikai Voice-ban, amiben Király Viktor is feltűnt, Rihanna több versenyzőnek is azt javasolta, ha kint és bent is tökéletesen szexinek érzik magukat, harmóniában vannak önmagukkal, minden a legnagyobb rendben lesz a színpadon is. Igen, ő is így tolja:
Rihanna máris hercegnőként díváskodik
Rihannát már több fórumon a fiatal R&B énekesnők hercegnőjének titulálták, aki majd egyszer átveheti a koronát Beyoncétól. Ő már próbálgatja
Tabu a pasi
Rihanna életében – nyilván, ahogy a legtöbb hírességében – vannak tabu témák, amikről nem szívesen beszél, nem tárja elénk. Általában azt szeretnék, hogy a magánélet teljes részét érintse ez a tiltás, de az amerikai sajtó szerencsére megállíthatatlan. Mindig kitalálnak Rihannának egy pasit, akivel épp együtt van. A legutóbbi nagy port kavart pasi Leonardo DiCaprio volt… nekünk tetszett volna, de végül kiderült, hogy a színész és az énekesnő csupán barátok, és DiCaprio végül egy modellel jött össze, akivel azóta már szakított is…
Rihanna pasijairól viszont mostanában nem lehet hallani.
Flegmaság a köbön
Rihannáról az a hír járja, hogy amikor cuki és kedves akar lenni, legtöbbször akkor is inkább flegmára sikerül a “mutatvány” … Így búcsúzunk mi is, de mivel szülinapja van, mi nem vagyunk ellene, szeretjük a hisztit, mert lehet róla írni, szeretjük a zenéjét, mert remekül lehet rá táncolni, és szeretjük a róla szóló híreket, mert ha mást nem, kiejti a mellét egy díjátadón…