A Dal 2016: Freddie képviseli hazánkat Stockholmban

nlc | 2016. Február 27.
A Dal 2016 döntőjében már csak a legjobbak léptek színpadra, és reméljük, hogy Stockholmban is a legjobbak között végzi majd a győztes, Freddie.

Hetek óta körömrágva néztük végig a Dal 2016 adásait. Együtt izgultunk a Dal 2016 egyik produkciója alatt a cipőjét ledobó Tatár Csillával és együtt örültünk a továbbjutókkal. Most, hogy végre kiderült, hogy ki képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon, már csak azért kell szorítani, hogy ügyesen felkészüljön, még jobb legyen, és 2017-ben mi lehessünk a házigazdák. Mert akkor ugye megnyerjük a stockholmi díjat.

A legjobbak között volt az elsőként a Dal 2016 adásában 10 pontot szerzett Freddie, akinek fellépései után az énekes rajongótábora is egyre nagyobb méretűre duzzadt. Hol kritizálták, hol szerették Tatár Csilla a Dal 2016 alatt viselt ruháit, de a lényeg, hogy a show-t végül mindig az énekesek vitték el.

Drámából azonban A Dal 2016 középdöntőjében összeeső Tóth Andi után a döntőben sem volt hiány: a Kállay Saunders Band technikai okok miatt nem tudta előadni tökéletesen versenydalát, a csapat viszont lehetőséget kapott, hogy ismételjen, de sajnos második nekifutásra sem sikerült túl fényesen a produkció. 

A fellépések után a zsűri szavazott. Az ítészek döntése alapján a nyolc döntősből kialakult a top 4 mezőny:

1. Freddie
2. Oláh Gergő
3. Kállay Saunders Band
4. Petruska

 A négy előadóból a nézői szavazatok alapján A Dal 2016 győztese Freddie lett. Gratulálunk!

Hallgasd meg A Dal 2016 nyertesének, Freddie-nek a dalát:

 

A Dal 2016 című műsorról készült képgalériánkat, itt megnézheted:

A Dal 2016: Freddie képviseli hazánkat Stockholmban

A Dal 2016 döntőjében már csak a legjobbak léptek színpadra, és reméljük, hogy Stockholmban is a legjobbak között végzi majd a győztes, Freddie.

Olvass még több cikket A Dal 2016 győzteséről, Freddie-ről, itt az NLCafén:

Exit mobile version