Ez lesz Judy második gyerekének a neve

nlc | 2016. Március 01.
Judy nem akarta, hogy nagy korkülönbség legyen a két gyereke között. Az énekesnő úgy érzi, ebből azért már kicsúszott.

Az, hogy Judy testvért szeretne a kislányának, már régóta téma. “Párosan szép az élet, ugyanígy vagyok a gyerkőccel is. Számomra furi lenne, ha nem lenne második babám” – nyilatkozta korábban. És nemcsak ő, de kislánya, Maja is örülne egy testvérnek, egészen pontosan egy hugicának. 

“Hogy fogják hívni a tesódat?… Jó, akkor mondom én: Kata” – mesélte Judy a FEM3Cafe műsorában Mónikának és Joshinak, akik a második gyerekről kérdezték az énekesnőt.

Maja nem akarta elárulni a testvére nevét, pedig ő keresztelte el Katának

Mint kiderült, Judy szerette volna, ha a két gyereke között kicsi a korkülönbség, de mivel Maja már négyéves, attól tart, hogy kicsúszott az időből.

A két műsorvezető azonban egyetértett abban, hogy ez még egyáltalán nem késő, mire megszületne a kis Kata, öt év lenne a két gyerek között.

“Várjunk csak, mert még a gyártási folyamaton sem vagyunk túl. Bár Maja már mindenkinek azt meséli az óvodában, hogy úton van a kistesó” – mesélte nevetve Judy.

 

Exit mobile version