Naomi Campbell 46 évesen lesz anya

nlc | 2016. Március 07.
Magát későn érő típusnak tartja Naomi Campbell, aki szerint egyáltalán nem maradt még le arról, hogy gyereke legyen. A modell szerint a kora csak egy szám, ami nem jelent semmit.

“A viselkedésem erősen megkérdőjelezhető volt az életem bizonyos szakaszában… Felnőttem, de azt, hogyan kell élnem, mi megfelelő számomra, azt mind a nyilvánosság előtt kellett kitalálnom, ami rossz hatással volt rám” – magyarázta Naomi Campbell, akinek agresszív dühkitörései közismertek.

A modell szerint azonban ez már a múlt, és reméli, hogy megbocsátottak neki, ahogyan ő is megbocsátott azoknak, akik őt bántották. Már sokkal simulékonyabbnak gondolja a természetét, éppen ezért is érzi úgy, hogy csak most jött el az ideje annak, hogy gyereket vállaljon.

“Sosem mondtam, hogy nem lesz gyerekem, mert lehet. Egyszerűen csak nem tudom, milyen úton-módon leszek anya. Akik ismernek, azok szerint tényleg jó anya lennék, csak nem akarok semmibe belerohanni” – idézte Naomi Campbellt az egyik brit napilap.

Az idén 46 éves modell reméli, hogy ebben az évben ezt a vágyát teljesíteni tudja. “Nem érdekel mások véleménye, a korom csak egy szám.”

Nem tartja vissza az sem, hogy jelenleg nincs senkije – legalábbis ő ezt állítja. Naomi Campbell akár a 27 éves zenészt, A$AP Rockyt, akár az ő korosztályából való színészt, Idris Elbát is megkaphatná, és bár voltak is ilyen pletykák, a modell tagadta mindkét viszonyt. Noha azt mondják, a színész Campbell miatt hagyta el a gyereke anyját.

 

Exit mobile version