Gyász: elhunyt Kamondi Zoltán, Eszenyi Enikő volt élettársa

nlc | 2016. Március 17.
Váratlanul hunyt el Kamondi Zoltán, aki az utóbbi napokban még soron következő filmjét tervezgette.

55 éves korában meghalt Kamondi Zoltán rendező, írja a 444.hu.

Élete során Kamondi kapott Balázs Béla-díjat, sőt több filmjét is jutalmazták az egykori Filmszemlén.

Fotó: wikipedia

Négy játékfilmet és jó pár rövidfilmet is készített, illetve ő volt a producere Verebes István fia, Verebes Zoltán első filmjének, az 1-nek.

Eszenyi Enikővel 2006-ban szerettek egymásba, románcuk 5 évig tartott. A Vígszínházban dolgoztak is együtt, a Mindent anyámról című darabban.

Kamondinak védjegyévé váltak sapkái, sosem lépett utcára fejfedő nélkül. Dolina című filmjéről és a sapkákhoz való vonzódásáról ebben az interjúban beszél.

Exit mobile version