Ők is tiltólistán lehetnek a köztévénél

nlc | 2016. Március 17.
Egyre bővül azoknak a sztároknak a névsora, akik azt állítják, szerepelnek a köztévé állítólagos tiltólistáján.

 Mint mi is beszámoltunk róla D. Tóth Kriszta, Kulka János, Sebestyén Balázs és Gálvölgyi János már nyilatkoztak a köztévé állítólagos tiltólistájáról, de felmerült Alföldi Róbert, Pataki Ági és Kovács Patrícia neve is. Most még többen nyilatkoztak a Blikknek.

“Biztosan tudom, hogy feketelistás vagyok!” – jelentette ki Nagy Bandó András. “A Családbarát magazin egyik munkatársa meghívott a gyerekeknek szóló versesköteteim miatt, majd visszajelzett: sajnos nem megy, nem ő tehet róla, de meg van adva, kit lehet behívni” – mesélte a humorista, aki szerint bárki a letiltottak közé kerülhet, aki szembefordul a jelenlegi rendszerrel.

“Húsz évig voltam a Magyar Televízió alkalmazottja, hetente csináltam műsorokat, de még az M3-as csatornán sem ismétlik az adásaimat” – indokolja Vágó István, hogy szerinte mi bizonyítja, hogy nemkívánatos. “Tudok egy esetről: egy vendég már a sminkszobában ült adás előtt, amikor a főnökök utasítására onnan küldték haza. Nyilván írásos lista nincsen, mert ha kiszivárogna, nagy botrány lenne. Úgy tudom, ehelyett az a módszer, hogy előre leadják a meghívottak névsorát, a főnökök pedig kihúzzák, akit nem akarnak látni” – mondta.

“1999-ben is volt már tiltólista, akkor a politikai elit is egyeztetett a műsorok szereplőiről. Amikor meguntam ezt az őrületet, átmentem az RTL-hez. Leírt lista nincs, telefonon, négyszemközt, sutyiban zajlik a dolog. Annak idején a Kádár-érában legalább egy házi használatú füzetbe írták, kit nem lehet behívni” – magyarázta Havas Henrik.

A lap megkereste az MTVA-t is, ahol a következő választ kapták:. “a közmédiában nem létezik feketelista. A szerkesztők a saját szerkesztői szabadságuknak megfelelően javasolhatnak szereplőket, majd az adott személy meghívásáról a szerkesztői értekezlet vagy a felelős szerkesztő közösen dönt a javaslatot megfogalmazó szerkesztővel. (…) Senkinek sem tartjuk számon a politikai nézeteit, hiszen az mindenkinek a magánügye.”

Exit mobile version