Ötödik gyerekükkel terhes Jamie Oliver felesége

nlc | 2016. Március 18.
Mindenkit meglepett, amikor Jamie Oliver bejelentette, hogy a felesége ismét várandós. Ez lesz a sztárpár ötödik gyereke, és a sztárszakács szerint ezt nem így tervezték.

Amikor Jamie Oliver a brit Sun újságírójának elmondta, hogy ismét apa lesz, nagy meglepetést okozott. “Ez lesz az utolsó. Máskülönben nevetségessé válna ez az egész. Nem is terveztük, és még most sem hiszem el, amikor mondom. A saját családomat is sokkolta a hír.”

Jamie Oliver 18 éves kora óta van együtt a feleségével, Jools pedig mindenben társa. Ahogy a sztárszakács fogalmazott, a család irányítása teljes egészében a felesége dolga. “Én már azt gondoltam, hogy így is éppen elég gyerekünk van, de ennyit erről. Jools kezében van a családi életünk megszervezése, és csodálatosan csinálja, rábíztam magam” – nyilatkozta a Mirrornak, és hozzátette, hogy a családja az, ami a földön tartja, aminek köszönhetően nem szállt el a hírnévvel az elmúlt években.

 A házaspárnak négy gyereke van. Három lányuk született, Poppy Honey 14, Daisy Boo 12, Petal Blossom 6 éves és a fiuk Buddy Bear idén lesz öt.

Az ötödik gyerek nemét nem árulták még el, de azt igen, hogy augusztusra várják a kicsit.

Öt éve már úgy érezték, teljes a család

 

Exit mobile version