Nemzetközi elfogatóparancsot is kiadhatnak Lagzi Lajcsi ellen

nlc | 2016. Március 18.
Lehet, hogy Lagzi Lajcsi távollétében kell lefolytatni az ellene folyó eljárást, de ha szükség van rá, akár nemzetközi elfogatóparancsot is kiadhatnak ellene, és őrizetbe vehetik.

Lagzi Lajcsi egyik közeli ismerőse azt állítja, hogy a zenész nem jön haza, külföldön várja meg az ítéletet. A Bors utánajárt, hogy milyen következményei lehetnek ennek.

“A távollétében is lefolytathatják az eljárást, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján még ítélet is születhet. Ugyanakkor, ha a nyomozóhatóság vagy a bíróság úgy ítéli meg, hogy szükséges a meghallgatása vagy a jelenléte, akkor akár nemzetközi elfogatóparancsot is kiadhatnak ellene. És ha nincs is kiadatási egyezmény egy adott országgal, akkor is ellenőrizhetik, és kiadatási őrizetbe is kerülhet. Ezek után pedig hazaszállíthatják, nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében” – magyarázta dr. Magyar György független sztárügyvéd, kiemelte, hogy ma már arra is van lehetőség, hogy Lajcsit vagy bárki mást úgy hallgassanak meg a nyomozók, hogy emiatt nem feltétlenül kell hazautaznia, ha tartós lenne a távollét. “Ha tudják a tartózkodási helyét, akár a helyi rendőrségen, elvben Skype-on keresztül is meghallgathatják” – mondta az ügyvéd, akit személy szerint meglepne, ha Lagzi Lajcsi így akarná kivonni magát az eljárás és a felelősségre vonás alól.

 

Exit mobile version