Világhírűvé tette Marosbogátot Snoop Dogg

nlc | 2016. Március 20.
Ugyan csak egy tévedés miatt, de Marosbogátra taggelte magát az amerikai rapper. A hatás azonban nem maradt el.

A híres rapper, Snoop Dogg Kolumbiában koncertezett, Bogotában. Az meg ugye, mint tudjuk, igazán közel van Bogatához (Marosbogát). Valójában egy betűnyire, ugyanis épp azon a kis betűn múlt, hogy a zenész híressé tette Marosbogátot (Bogata). A települések valódi távolsága azonban 6000 mérföld – írja a BBC.

 

 

A helyzetet kihasználva néhány helyi azonnal gondolt egy merészet és meg is hívta Snoop Doggot. Aki a jelek szerint tényleg ellátogat majd hozzájuk. Mások, az óriási lehetőséget kihasználva készítettek gyorsan egy honlapot, ahol Bogatára invitálják a pihenni, kikapcsolódni vágyókat. A falu magyar polgármestere, Barta László azt  mondta, hogy jól jön a hírverés.

 

 

Marosbogát a kolozsvári repülőtérről csupán másfél órára fekszik és az oda látogatók igazi magyar gulyást falatozhatnak. A gond csupán annyi, hogy jelen pillanatban nincs szálláshely a 2000 lelkes településen, így aki oda megy, vigyen magával hálózsákot is, ha nem akar bekéredzkedni egy falubelihez.

 

Exit mobile version