Ábrahám Edit fia Elvis-imitátornak állt

nlc | 2016. Április 14.
A Barátok közt Claudiájaként ismert Ábrahám Edit fia, ifjabb Andorai Péter nagy megmérettetésben vett részt Texasban, és mint kiderült, Elvisként is megállja a helyét.

 Ifjabb Andorai Péter Ábrahám Edit és a legendás színész, Andorai Péter gyermeke. Kódolva volt benne a tehetség, de nem színésznek szánták a szülei, ezért nem is segítették a pályán. Úgy vélték, az a helyes, ha kitapossa a saját útját. Ha tehetséges, akkor az úgyis utat tör. Így is lett. Hiába diplomázott Péter az ELTE bölcsészkarán, végül mégis a színpadot választotta.Legutóbb például egy különleges versenyen vett részt Texasban, ahova először hívtak meg magyar versenyzőt.

“Volt sok kitérő, eleinte nem akartam Elvist énekelni, de végül nem tudtam kikerülni. Annyira adott, szinte a második természetem, szeretem is, és a külső visszajelzések is jók” – mesélte a Borsnak
Annyira jók, hogy egy Amerikában élő ismerős szólt Péternek, jelentkezzen a Texas Elvis Festivalra, mert szerinte esélyes bekerülni. “Egyszer csak arról értesítettek, hogy sikerült, bekerültem a legjobb 18 közé, lehet menni. Gondoltam, most már csak azért is megcsinálom, és elmentem! A Dallas-sorozat helyszínéül szolgáló Southfork Ranchen rendezték a versenyt, ami külön élményt adott. Amerikában óriási kultusza van az Elvis-imitátorversenynek. Én a fiatalkori, természetesebb fazont hoztam, nem a csillogó fehér kezeslábasban fellépőt. Nem másolom, vigyázok, hogy ne legyen mesterkélt. A kevesebb több, és ezt nálam ki is emelték mint pozitívumot. Nem kerültem be az első háromba, de rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Nyolcszáz ember és a négytagú zsűri előtt léptünk fel. Az ítészek olyan emberek, akik még Elvissel dolgoztak, ők tartják életben a kultuszát. Nagyon jólesett tőlük a dicséret, ez hajt tovább” – mondta ifj. Andorai Péter.

Bár meghívták Las Vegasba, még nem döntött arról, hogy elmegy-e. Egyelőre itthon lép fel színházban, és játszik a zenekarával, az Andorai Péter & The Gracebanddel.

Exit mobile version