Hujber Ferenc: napi fél liter tömény alap volt

nlc | 2016. Április 16.
Hujber Ferenc saját bevallása szerint korábban napi több liter alkoholt ivott meg, többször előfordult, hogy hullarészegen játszott a Vígszínház színpadán.

A viharos életét színpadra vivő Hujber Ferenc meglepő őszinteséggel beszélt múltjáról. A színész bevallotta, hogy naponta több liter alkoholt ivott meg, és nemegyszer előfordult, hogy hullarészegen játszott a színpadon írja a Blikk.

 

“Én annyi emberbe rúgtam bele az elmúlt tizenöt-húsz évben, hogy azt szoktam mondani: az is csoda, hogy én még munkát kapok ebben az országban….Amit én 1999 és 2003 között megúsztam minden téren, azt magam sem hittem el. Tiszteletlenek voltunk, hullarészegen játszottunk a Vígszínház színpadán, de akkor azt éreztük, hogy mindent megtehetünk… A napi fél liter tömény alap volt, erre jött még négy, öt, hat üveg pezsgő vagy bor, plusz a sörök. De érdekes, hogy amikor ennyit ittam, akkor néztem ki a legjobban, mert hetente ötször jártam aikidóedzésre, és reggel rendesen megjelentem a próbákon, így senki nem szólt rám emiatt” mondta a komoly anyagi gondokkal küzdő Hujber Ferenc.

 

Exit mobile version