Susan Sarandon 30 évet letagadhat a korából

nlc | 2016. Április 19.
Susan Sarandon sokszor megkapta már, hogy nem a korának megfelelően viselkedik. Viszont lássuk be, nem is néz ki 69 évesnek.

A Meddler című film bemutatóján pózolt Susan Sarandon a kolléganőjével, Rose Byrne-nal, aki a filmben a lányát alakítja, de csak kevesen tippelnének arra, hogy a két színésznő között 33 év a korkülönbség.

Saját bevallása szerint az tartja fiatalon, hogy nem korlátozza magát, például azzal sem, hogy úgy viselkedjen, ahogyan a korabeli nőktől elvárják. “Én mindig vonzó nőnek érzem magam és úgy is viselkedek” – állította korábban is, és ezt be is szokta bizonyítani. Elég, ha felemlegetjük az idén januárt, amikor a 69 éves Sarandon melltartóban ment a díjátadóra.

A filmbemutatókra és sajtómegbeszélésekre azonban sokkal szolidabb ruhákat választott. Először is nem volt mély a dekoltázsa.

A szolid szürke ruha is nagyon elegánsan állt rajta és kiemelte a jó alakját. “Nekem fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és ezért erőfeszítéseket is teszek. A lustaság és a túlerőlködés között kell megtalálni az egyensúlyt” – magyarázza Sarandon, akinek a közösségi oldalára feltöltött képei talán még jobbak, mint a profi fotók. Mutatunk is néhányat ezekből, csak görgess le.

Susan Sarandon nagylelkűségéről sokkal kevesebb szó esik, mint a külsejéről, pedig ő az egyik legtöbbet adakozó és legtöbbet jótékonykodó híresség.

Ha valakit támogat, akkor azt teljes mellszélességgel teszi.

Akik pedig őt támogatják, azoknak mindig megéri: a színésznő tudja, hogyan csináljon reklámot nekik.

 

Exit mobile version