Május 20-tól Keresztény Színházi Fesztivál Budapesten

nlc | 2016. Május 05.
Idén a fiatal közönséget is megszólítja a III. Keresztény Színházi Fesztivál, amelynek programja különleges női sorsokat is láttat, valamint műfaji sokszínűséget, színes, formabontó színházi megoldásokat ígér, igazi európai szellemiségben.

Május 20. és 26. között 5 helyszínen, 13 látványos produkcióval mutatkoznak be magyar és külföldi társulatok Budapesten. Az Újszínház hiánypótló rendezvénysorozata idén két helyszínnel (RAM Colosseum, Nemzeti Színház) is bővül: előbbi intézmény az ExperiDance táncjátékát, míg utóbbi a debreceni társulat előadását látja vendégül. A keresztény tematika minden előadásban más-más módon jelenik meg; a misztériummusicaltől a fekete mesén át a marionettes bábelőadásig számtalan műfaj mutatkozik be e különleges hét során.

A Keresztény Színházi Fesztivál bora a Takler Pincészettől

A fesztivál nyitó előadása Stuart Mária történetét dolgozza fel. A Királynő aranyból van című produkciót még nem láthatta fővárosi színpadon a nagyérdemű. A Kocsis István-darab főhőse Skócia 17 éves hithű királynője, aki reneszánsz humanista uralkodóként a hatalmi érdekek teljes káoszában próbálja megőrizni tisztaságát, erényeit országa érdekében. Az uralkodónő szenvedéllyel, spiritualitással telített életútját Koncz Andrea főszereplésével jeleníti meg az Újszínház társulata, a teátrum Nagyszínpadán május 20-án.

Másnap a hagyományosan keresztény Olaszországból érkező társulatot lát vendégül az Újszínház; a Fratelli Napoli Marionett Bábszínház Krisztus halálát és annak körülményeit (Krisztus a Golgotán címmel) mutatja be előadása során. Az élethű, aprólékos munkával faragott, szemet gyönyörködtető, korhű jelmezes bábok látványa és a rendszerint bibliai történeteket feldolgozó, mélyen hívő szicíliai művészek produkciója emlékezetes színházi élményt garantál!

A fesztivál egyik legizgalmasabb előadásának a több színház koprodukciójában bemutatott Magyar Elektra című tragédia ígérkezik. A stúdió-előadás Bornemissza Péter 1558-ban írt műve alapján kerül színre Katona Imre rendezésében, modern színészi eszközökkel. A XVI. századi iskoladráma – mely a szophoklészi tragédia átdolgozása – örök érvényű üzenetével a ma emberét is megszólítja.
Nagyszabású és rendkívül látványos előadás lesz a Csokonai Nemzeti Színház produkciója is. A debreceni teátrum A magyar Faust című történetet mutatja be a Nemzeti Színházban, látványos színpadképpel, kórus és szimfonikus zenekar kíséretével. A vendégelőadások sorát a következő napon az olaszországi Teatro Iaia produkciója (A rózsafüzér) gazdagítja: a modern családtörténetben a zsarnok anya és lányainak konfliktusa kerül feldolgozásra két ima közt egy mise során.

Május 25-én a lengyel TEATR A társulat misztérium musicaljét fogadja a Keresztény Színházi Fesztivál. Az Apokalipszis című előadás modern színházi kifejezőeszközökkel jeleníti meg a végítélet történetét. A reményt és feloldozást hirdető, felemelő és hatásos misztériummusical rock- és klasszikus zenével, látványos multimédiás színpadképpel, nem mindennapi színházi élménnyel kecsegtet.

A rendezvénysorozatot egyházzenei koncertek és szakmai beszélgetés teszi teljessé, a záróesten pedig az Újszínház egyik emblematikus produkciójával, Szent Margit történetével ér véget a Keresztény Színházi Fesztivál.

További információk

Exit mobile version