Eurovízió, 2016: Freddie bejutott a döntőbe

nlc | 2016. Május 10.
Lezajlott a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntője. Ezúttal Freddie képviselte Magyarországot, nem is akárhogyan. A Pioneer nyerő választásnak bizonyult.

Az első elődöntőn 18 ország előadását láthattuk az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán, köztük a magyar versenyzőt. Freddie negyedikként lépett színpadra a Pioneer című dalával, és hatalmas sikert aratott. Gundel Takács Gábor közvetítéséből az derült ki, hogy a közönség imádta az előadást. Szavazni azonban csak az összes dal meghallgatása után lehetett, legalábbis a közönségnek, mert a szakmai zsűri már korábban kiosztotta a pontokat.

Freddie végül bejutott az  Eurovízió 2016 döntőjébe. 

Amikor kimondták, hogy Magyarország bejutott a döntőbe

A stockholmi Globe Arénában már délután 3 órától látható volt az úgynevezett Family Show, amely teljesen megegyezett az esti műsorral, csak a szavazás maradt le. Igaz, ekkor már a zsűri pontosan tudta, hogy kit juttat tovább az Eurovízió döntőjébe. 

Így örültek Freddie-ék

Végül a következő országokat láthatjuk majd szombaton a versenyben:

Freddie már a verseny előtt is érezte, hogy mennyire sokan támogatják, és ahogy mondta korábban, a családja is végig vele lesz a színpadon. “Remélem, hogy előkelő helyen végzek, de nem gondolom, hogy az a legfőbb cél, hanem az, hogy méltóképpen képviseljem Magyarországot, és ebben biztos vagyok, hogy mindenki segíteni fog, mert a családom mellett a magyar emberek is ott lesznek velem a színpadon, a szívemben.”

A tavalyi Eurovízió-győztes Svédország igazán kitett magáért, ahogyan a korábbi években, úgy ezúttal is volt ideje Freddie-nek és az ellenfeleinek hozzászokni a hatalmas térhez.

“Fárasztó volt, de hasznos, sok mindent elintéztünk. Sosem voltam még ekkora arénában, csodálatos érzés belépni, látni a hatalmas teret, és hogy mindenhol székek vannak, amíg a szem ellát. Alig várom, hogy legyen közönség is, és megteljen élettel a hely” – mesélte az első színpadi próbája után a magyar énekes.

Az összes fellépő dalát meghallgathatod a videóra kattintva:

 

Exit mobile version