Farm: “Attila a leggyengébbet hívta ki”

nlc | 2016. Május 18.
A kihívott retteg, a kihívó pedig dörzsöli a markát. Attila csakis a túlélésre megy, kérdés, hogy vajon jól döntött-e.

 

A Farm mai adásából kiderült, hogy a heti gazda Gábor kit jelölt meg, aki okosnak szánt taktikáját végiggondolva, az általa állítólag leggyengébbnek érzett ellenfélre kötötte fel a Farm zöld kendőjét.

Gábor engedett a többiek döntésének, ismét Attilát küldte csatába. A férfi pedig korábbi tervével ellentétben nem a Farm legerősebbjének gondolt Gergőre tette a kendőt, ő ugyanis védettséget élvez

“Dóri, mutasd meg, milyen kemény nő vagy, ez mind taktikai jellegű döntés volt a részemről. Egyébként meg nem szeretem, ha az emberek túl kedvesek hozzám, kamura” – mondta Attila, miközben felkötötte Dórira a kendőt, így ő lett az új kihívott. A megrettent Dóri pedig úgy vélte, a férfi nem épp a legbátrabb döntést hozta. “Attila választása egyszerű, a céljaiért bármire képes. Ezúttal is a leggyengébb ellenfelet találta meg.”

 

 

Exit mobile version