A filmvásznon tűnik fel Ambrus Attila, azaz a Viszkis rabló

nlc | 2016. Május 19.
Ambrus Attila nem is akármelyik filmben fog szerepelni, hanem abban, ami a Viszkis rablóról, tehát a saját életéről szól.

A főszereplőt Ambrus Attilát ketten alakítják majd a filmben, ő maga egy mellékszerepben tűnik majd fel. A Viszkís elégedett az őt megformáló 23 éves Szalay Bencével. “Már többször is találkoztunk – mesélte a Borsnak Ambrus Attila –, nagyon jó benyomást tett rám a srác, hitelesen fog alakítani. Ennek érdekében hetente kétszer hokiedzéseken is részt vesz. Ő még nagyon kicsi gyerek volt, amikor én még aktív voltam, így főleg a szüleitől hallott rólam, de nagyon felkészült az életemből.”

mceBlockPasteEnd

Ambrust nemcsak Szalay játssza majd, hanem egy tizenkét éves gyerekszínész is. Ő az Erdélyben játszódó gyerekkori jelenetekben szerepel.A filmben ismert nevek is feltűnnek, de konkrétumokat még nem lehet tudni, csak azt, hogy az igazi Viszkis is látható lesz az alkotásban “Mindössze két forgatási napon kell majd részt vennem. Vicces jelenet lesz, de nem akarom lelőni a poént. Kapok érte egy minimális tiszteletdíjat, de nem ebből fogok meggazdagodni” – mondta.

Forrás:  ambrusattilakeramia.hu

Antal Nimród, a filmrendezője 13 év után forgat újra magyar filmet.

Exit mobile version