Gyász: elhunyt Solténszky Tibor dramaturg

nlc | 2016. Május 24.
63 éves volt, a teljes színházi szakma gyászolja őt.

 A színházi dramaturgok céhe a következő sorokkal búcsúzik tőle:

Megrendülten vettük tudomásul, hogy szeretett és nagyon tisztelt kollégánk, Solténszky Tibor a mai naptól kezdve nincs közöttünk.

A Színházi Dramaturgok Céhének alapembere volt, mindig, mindenhol mindenben segített, nagy tudásával, különleges empátiájával, szakértelmével. Ez a tudás  egyszerre táplálkozott nagy műveltségéből, rádiórendezői gyakorlatából, alternatív csapatokat nevelő és őket rendező tehetségéből, és abból, hogy rendelkezett azzal a képességgel, amelyet  kevés szakemberről mondhatunk el: meg tudta állapítani  egy-egy drámai szövegről, hogy milyen színpadi minőség rejtőzik benne.

Mindenkivel képes volt szót érteni, tárgyalni, csendben, háttérben  átvállalni létfontosságú szervezői munkákat, olyanokat, amelyek a Céh évtizedek óta  létező legfontosabb rendezvényét, a Nyílt Fórum évenkénti létrejöttét voltak hivatva életben tartani. Ehhez, azt hiszem, senki nem értett jobban őnála.

Mindig számíthattunk rá, szakmai, emberi, szervezői gondjainkban, mindenben fordulhattunk hozzá.

Most még nem is tudjuk, mit veszítettünk  vele.

A szinhaz.hu így foglalta össze pályáját:

Solténszky Tibor 1953-ban született. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumba járt, ahol a Magi István vezette diákszínjátszó együttes tagja lett. A szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán kezdte egyetemi tanulmányait 1972-ben. Ám amikor a színjátszás, a színház vonzásába került, egy időre abbahagyta a jogot, és a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpad színésze, majd diák-vezetője lett; tanult Józef Szajna híres Stúdió Színházában, Jerzy Grotowski Laboratórium Színházában. 
 
Oktatói, tréneri munkáját már ebben az időszakban elkezdte, színésztréninget vezetett/tanított szerte az országban. A nyolcvanas évek elején rövid ideig dolgozott a Stúdió K-ban is. 1982. január 1-től a Rádiószínház dramaturgja, 2003. január 1-től annak megszűnéséig vezetője. Rádiós művészeti tevékenysége mellett számtalan újságírói területen volt aktív: újságot szerkesztett és cikkeket írt, olvasószerkesztett, rádióban és tévében egyaránt riporterkedett, miközben színházaknál is dolgozott dramaturgként, rendezőként. A ’90-es években több verslemez szerkesztő-rendezője is volt.
 
Pályája során számos drámai művet írt/adaptált színpadra, rádióra.
Az elmúlt két évtizedben több oktatási projektet, szakmai tábort vezetett, válogatóként, előadóként rendszeresen részt vett a kazincbarcikai Ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon, tanított a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában, a KIMI-ben, Kárpáti Péter drámaíró iskolájában, a Magyar Versmondó Egyesület szakmai felkészítő műhelyét irányította. A felvidéki színjátszóképzés beindítójaként és rendszeres tanáraként is ismerték, továbbá a Soltis Lajos Színház stúdiójának és nyári táborainak tanáraként is munkálkodott.
 
Kurzust vezetett a Színház- és Filmművészeti Egyetem és az ELTE média szakán.

A londoni Nemzeti Színház Kelet-Európának szánt színházi (Seeding a Network) és drámapedagógiai (Branching Out) szakmai továbbképzéseinek magyarországi koordinátorát is tisztelhettük személyében.

Tanított Dublinban, az EDERED európai ifjúsági színházi kurzusán, az Interplay ’98 drámaíró fesztiválon Berlinben, ennek a fesztiválnak 2002-ben magyarországi szakmai igazgatójaként is bemutatkozott. Észtországban, Szlovákiában, Romániában, Horvátországban a King Baudouin Foundation és az Európai Kulturális Alapítvány megbízásából vezetett szakmai tréningeket. 

Több színházi képzési szakanyag kidolgozásában vagy lektorálásában vett részt (OKJ, színész szakmai vizsga, drámaérettségi-követelményrendszer). A MASZK Színészkamarai Egyesület színészvizsgáin számos alkalommal működött közre vizsgabiztosként.

Exit mobile version